„Ha az x-y headliner-nek, vagy fesztiválnak elég jók voltunk, akkor neked miért nem?” A mindig vidám Cojones fejjel megy a falnak, nem vitás elszántságban sosem volt hiány, Gergőék háza táján, természetesen ökörségből sem. A lenti interjú igen tanulságos lehet azoknak, akik el vannak esetlegesen keseredve, a fellépési tapasztalatok miatt...

Kezdjük talán koncertekkel 2011-ben, iszonyatosan feltúrtátok az országot, milyen tapasztalatokkal zártátok az évet? Hi! Nos, a tapasztalatok, mint mindig, vegyesek. Sok jó dolgot csináltunk idén, és valamennyi rosszat is, de a lényeg, hogy egyiken sem volt mit szégyellni. Félre rugdostuk az útból az ilyen kötelező közhelyeket, mint a válság, meg a zeneipar hanyatlása, meg úgy az általános negatívizmus, és nem bántuk meg. Itt lenne az ideje, hogy a világ abbahagyja a panaszkodást. Bárki sikeres lehet, aki meg MERI csinálni, amit akar. Rengeteg pozitív csalódás ért minket idén, ezzel kapcsolatban. Sok olyan városban jártunk, amiről azt pletykálják, hogy ott még a fű se nő, de sehol sem volt olyan egyértelmű zakó, hogy hazaérve ne mondhassuk azt az otthoniaknak, hogy jól éreztük magunkat. Volt pár koncert, ahol kevesen voltak, de azok az arcok ugyanúgy örültek annak, hogy ott lehetnek, a savanyú pofát vágó többséggel ellentétben, mint mi. Kiélvezték minden percét. Akik ismernek, tudják milyen hülyék vagyunk, zárt ajtókon (néha ablakokon) keresztül közlekedünk. A Cojones egy relatív fiatal zenekar , mégis elmondhatja magáról, hogy többet koncertezik és aktívabban jelen van a színtéren mint nagyon sok 10 éves zenekar. Mi ennek az oka és ez önmagában milyen célokat generál? Jól esik, hogy így látod, de én kétszer-háromszor ennyi koncerttel is egész jól meglennék. Szerintem a kulcskérdés, hogy az ember helyén tudja-e kezelni a dolgokat. Ha egy banda 10 éve megy, úgy értem 10 éven keresztül kitartóan dolgoztak rajta az arcok, de még sincs rá kereslet, akkor ideje belátni, hogy nem működik az elképzelés, és oszolni fő’fele, találni ki valami mást. Viszont fordított esetben, amikor a zenekar még alig, hogy kidugta a valagát, de már látni, hogy bejön az embereknek (és csak remélni tudom, hogy mi ezen az oldalon állunk), akkor nincs mire várni, nem szabad gondolkodni, azonnal csinálni kell, és kész. Látjuk minden koncerten a kortárs bandákat, akik ugyanígy gondolkodnak, és bejön nekik. Ha szereted amit csinálsz, és hagyod, hogy ez meglátsszon rajtad, azt a közönség is észre fogja venni. Amíg magunkban biztosak vagyunk, addig Ők is azok lesznek. Ha valaki ilyen sok helyre eljut egy év alatt, akkor feltehetőleg valós képet tudd festeni a magyar klubhelyzetről… Legalábbis abban az esetben, hogyha akar. Tudod, a magyaroknak van egy olyan hülye szokásuk, hogy mindig a nyugattal hasonlítják össze magukat. Ez csak azért van, mert szeretünk rinyálni. Belénk van kódolva. Ha nyugatot vesszük etalonnak, akkor hurrá, nálunk tényleg nagyon szar minden. De én nem ilyen vagyok. Vegyük csak alapnak a keletet. Azokhoz képest nagy királyok vagyunk. :-) Az esetek többségében még öltöző is van, néha befűtve. A színpadok akkorák, hogy elférünk, ez bőven elég. Ha hozzászoksz, hogy nincs kontroll, nincs idő, nincs kényelem, akkor később (egy igazán szar helyen) nem is fog hiányozni. A pia csak Pesten drága, mi kell még? Ha valaki folyamatosan az undergound elittel koncertezik, abból mit profitálhat meglátásod szerint? Illúziókat, félelemmel vegyes tiszteletet.Értem ezt úgy, hogy csomó helyen, ahol új emberkéket ismerünk meg, akik már hallottak erről, azt gondolják, hogy tudunk egy csomó olyan dolgot, amit Ők nem. Pedig ez marhaság. Magyar viszonylatban a legmagasabb helyeken is „okosba” oldják meg a dolgokat. Ismerjük egymást, szeretjük egymást, segítünk egymáson, ha kell. A referencia meg persze gyűlik, de csak kivételes esetekben jelent bárkinek is valamit. Nem szoktunk senkivel sem olyan vitákba keveredni, minthogy „ha az x-y headliner-nek, vagy fesztiválnak elég jók voltunk, akkor neked miért nem?”. Egyszerűen örülünk, hogyha bármi van, tudunk kihez fordulni, és hozzánk is bizalommal jönnek. Kiszivárogtak hírek, hogy neki is ugortok egy új anyagnak az idén… Így van. Írjuk a nótákat, lassan, de folyamatosan. Nem lehet még tudni, hogy mikorra áll össze, de szeretnénk, ha jövő nyáron már stúdiózhatnánk. Nagylemez lesz ez is, 10 új nóta. Az egyetlen lényeges szempont még mindig a változatosság. Szeretnénk a lehető legtöbb új ötletet kipróbálni, minden irányban elmerészkedni a végletekig, hogy az anyag elejétől a végéig le bírja köni az emberkék figyelmét. Frissen-üdén-fiatalosan. Sokan hivatkoznak arra, hogy nem tudják összeegyeztetni a munkával, családdal az ilyen aktív zenélést, ráadásul ti még szét is vagytok szórva, van ennek valami receptje, vagy csak elszántságon múlik? Nincs semmi trükk. Azt gondolom, hogy ennyi időt/pénzt az emberek BÁRMILYEN hobbira ráfordítanak. Ha valaki horgászik, ahhoz is kell felszerelés, ahhoz is kell utazni. Ha fotózol, dettó. A sportolók sem csak a saját városukban versenyeznek. Hogy mást ne mondjak, egy vidéki srác, mint mondjuk mi, nézőként is utazik a koncertekre, mert alig egy-két banda látogatja meg a szülővárosát évente. Ha már ott tartunk, hogy bármire hivatkozni kell, akkor inkább ne is terjessze az illető magáról, hogy foglalkozik az adott dologgal. Aki kurvának szegődik, az meg ne sírjon, ha basszák. Végezetül milyen célkitűzéseitek vannak 2012-re? Mármint Tibet felszabadításán, és a kolumbiai esőerdők megmentésén kívül? Szeretnénk ugyanígy maradni, ahogy vagyunk, persze az egészséges mértékű fejlődés mellett. Koncertezni, amennyit csak tudunk, új emberkéket megismerni, kihozni az új lemezt, átvenni érte a Grammy-t, egy klipp sem jönne már rosszul, meg egy afterparti Charlie Sheen-nél. Sajna ez nem fog csettintésre menni, mivel az évet rögtön tagcserével kezdjük, és újra összeszokással folytatjuk (neveket még korai lenne mondani), de azért majd valahogy csak összehozzuk!