Valamiért az első találkozásom a Sick-el nem hagyott mély nyomot bennem egy pocsék hangosításnak köszönhetően (ugye-ugye? Mért is annyira fontos, hogy ne kuruzsló legyen a keverőpult mögött). De amint volt szerencsém a quartetet, professzionális körülmények között látni, egyből leesett az állam és nyomban be is szereztem az első hanganyagukat.

Igaz, hogy a lenti véleményezés egy 2009-es megjelenésről fog szólni, de személy szerint én kritikával nem találkoztam, ezért tartom mindenképpen fontosnak megemlíteni a dunaszerdahelyi zenekar első kiadványát. Általában amikor a döngölésre vágyó metálosok meghallják a „progressive” vagy „experimental” szavakat, egyből menekülnek melegebb éghajlatra. A vége láthatatlan, eposzi hosszúságú félhangokkal megspékelt, több száz témát felvonultató szerzemények valóban egy vallatás élményét idézhetik fel egy-egy Hardcore-osnál vagy Trashernél. Valahogy a Sick-nek mégis sikerül a zeneszerzés metódusánál egy elég erős experimentál hatásokkal rendelkező, de ugyanakkor mégis befogadható végeredményt kreálnia, mindezt úgy, hogy a számok tudatosan építkeznek és egyben rendkívül kifejezőek. További érdekesség, hogy a frontember egy hölgy, aki a maga bájával még képes hozzá rakni bensőséget és „gyengédséget” a szerzeményekhez. Az biztos, hogy egy ilyen stílusú zenekarnál szükségeltetik a megfelelő szakmai felkészültség. Sok esetben ez a hozzáértés átcsap egy arrogáns sznobságba, ami rendszerint élvezhetetlené teszi az „egyszerű” hallgató számára lemezt, de nem a Sick-nél. Az arányok minden esetben eltaláltak, nincs hiányérzet se a durvulat, se pedig az elszállós részeknél, pedig a színteret figyelembe véve kifejezetten öncélú zene. A basszusgitár általában a metálnál a háttérbe szorul, de itt totálisan fordított a koncepció, a bőgős fiatalember játéka adja meg az egésznek az alapját és teszi egyben rendkívül komplexé. Játéka sokszínűsége egyben magán hordozza a Primus féle agyborulást, de ugyanakkor a szomorkás, Tool-os progresszív világból is merít. Alapjában nem könnyű muzsika, de valahol mégis van annyira ember közeli, hogy minden hallgatás után befogadhatóbb lesz. Tehát aki rászánja a kellő időt annál biztos, hogy meghálálja magát a ráfordított időintervallum. A lemezen felvonultatott számok, nagyjából azonos koncepció köré épülnek. Vannak durvább szerzemények (Shoofly, Toy story) és vannak elszállós tételek is, amelyek a szerelem kérdéskörét boncolgatják (Valentine, Why did she wake up with tears). A lemez megszólalása lehetne jobb, de mivel első kiadvány és valószínűleg nem utalt egyetlen egy kiadó se lemezfelvételhez több százezer dollárt, ezért feltételezésem szerint önerőből oldották meg. Az anyag túlmutat az átlagos kiadványokon és valószínűleg csak az irányt jelöli ki, ezért lesz feltételezhetően még érdekesebb az idén megjelenő új anyag. www.facebook.com/pages/SiCK/288074791164 www.myspace.com/sickfellowship