tartalomkoncertekgalériaimpresszumvideókletöltés
Koncertek

Sing Sing, Bugz

Sing Sing, Bugz Barba Negra Track

2013-05-16 (csüt.) Barba Negra Track, Budapest

Ki ne emlékezne az olyan legendás és örökérvényű rockhimnuszokra, mint a „Halál a májra” vagy az „Életfogytig Rock ’N Roll”? Sokak örömére végre eljött a várva várt pillanat: közel másfél évtized hallgatás után, május 16-án, csütörtökön este a Zöld Pardon színpadán tér vissza a ’90-es évek egyik legnépszerűbb rockzenekara, a Sing Sing.
A Sing Sing a '90-es évek egyik legnépszerűbb rockbandája volt. A zenekar 1989-ben alakult, az akkori Magazin együttes romjain. Még abban az évben részt vettek a tokaji Rock Gyermekei Táborban, ahol közönségdíjasok lettek. Ezzel elindult a csapat szekere is. Tíz nagylemezt készítettek, amiből a Bűn az élet aranylemez lett. 1994 nyarán a csapat és a rajongók megtartották az első Sing Sing-tábort Tokajban, amit további négy sikeres tábor követett. A zenekar 1999-ben feloszlott, és azóta csupán egy DVD és egy gyűjteményes díszdoboz formájában adtak magukról életjelet. A feloszlás után a tagok 5 évig nem is beszéltek egymással, majd a feszültségek lecsillapodásával az évek során többször felmerült egy visszatérő koncert gondolata. Abaházi Csaba énekes és testvére, Abaházi Zoltán „Cerka” gitáros végül úgy döntött, hogy nem csatlakoznak a csapathoz, a többi tag azonban elérkezettnek látta az időt, és a Sing Sing idén márciusban, sokak nagy örömére, újjáalakult, hogy egy óriási bulival újra felidézzék a legendás Sing Sing táborok és sörsátras koncertek hangulatát, és ehhez úgy érzik, megtalálták a legmegfelelőbb frontembert is, az Irigy Hónaljmirigyes Sipos Tomi személyében. A jelenlegi felállás a következő: Boros Péter - dob, Csarnoki Antal - gitár, Lévai Hangyássy László - basszusgitár, Váry Zoltán - gitár, és Sipos Tamás - ének. - Tomi nem csak az új énekesünk, hanem egy régi jó barát is. A hangszíne pedig tökéletesen illik a dalainkhoz, nagyon jól szólnak a vele a régi nóták. A gitáros kérdést pedig egy érdekes csavarral oldottuk meg: Váry Marci, aki 1992-től volt a banda dobosa, ezúttal gitározni fog, hiszen másik zenekarában, a KISS Forever Band-ben is ezen a hangszeren is játszik, a dobok mögött pedig az első két lemezen játszó Boros Pöpi fog ülni, így Tomi mellett csak régi Sing Sing tagok lesznek majd a színpadon – világosított fel Hangya, a banda basszusgitárosa. A csapat lázasan készül a csütörtök estére, és nem haknibulit, hanem minőségi szórakozást ígérnek. Ennek helyszínéül már egy korábbi alkalommal is a legnépszerűbb szabadtéri szórakozóhely szolgált volna, de akkor elmaradt a beharangozott buli. - Bár rengeteg megkeresés érkezett, mi egyértelműen a ZP mellett tettük le a voksunkat, hiszen csakis nívós helyszínben gondolkodtunk egy ilyen koncert esetében. Ami pedig a visszatérés okát illeti, mindannyian a mai napig aktívan zenélünk, így abszolút nem volt létkérdés, hogy összeálljunk. Azonban régóta bujkált bennünk a kisördög, hiszen ezek a dalok és a hozzájuk kötődő emlékek életünk legszebb korszakát juttatják eszünkbe és nagyon sokat jelentenek nekünk. A visszajelzések alapján pedig a közönségünk is így van ezzel, úgyhogy nagyon nagy show-val készülünk és a régi Sing Sing koncerteken megszokott hangulatot igyekszünk majd május 16-án a Zöld Pardonba varázsolni – tette hozzá Hangya. A koncertre a belépő 600 forintba kerül. 2013.05.16. Zöld Pardon Sing-Sing - www.facebook.com/SingSingZenekar bugz - www.facebook.com/pages/bugZ/347756880511

20:00

600 Ft

http://www.facebook.com/events/112164105620656/

[2013-04-22 14:11 feltöltő: Zsófi]