tartalomkoncertekgalériaimpresszumvideókletöltés
Koncertek

Volbeat

Volbeat Petőfi Csarnok

2013-06-18 (kedd) Petőfi Csarnok, Budapest

A színpadkép és a dalok hangulata alapján akár Elvis Presley és a Metallica koprodukciójának is nézhetnénk a Volbeat koncertjét. Bár egy ilyen párosítás persze nem jöhetne létre, a dán zenekar időről időre bebizonyítja, hogy a belőtt sérós jampecok és a metalheadek nem zárják ki egymást: növekvő népszerűségüknek hála ezúttal már Pecsa Music Hall színpadán játszanak június 18-án.
A Pecsa Music Hallban tartja következő magyarországi koncertjét a dán Volbeat, mely az április elején megjelent Outlaw Gentlemen & Shady Ladies című új albumot mutatja be. A cím (szabadon fordítva: törvényen kívüli úriemberek és rafinált hölgyek) a korábbi lemezekhez hasonlóan frappánsan mutatja be pár szóban azt a világot, melynek a hangulatát megidézi a 2000-ben alakított együttes: zenéjüket hallgatva kicsit olyan érzésünk támad, mintha egy metalbandát állítottak volna Elvis Presley vagy éppen Johnny Cash mögé kíséretnek. Ha az alkoholtilalom évtizedeiben az - akkor még nem is létező - heavy metal lett volna az Egyesült Államok legkedveltebb zenei műfaja, akkor biztos a Volbeat lett volna a legnagyobb sztárcsapat.. de a kitekert hasonlatok helyett elég annyit tudni az együttesről, hogy rockabilly elemekkel megtűzdelt zenéjük ellenállhatatlanul dögös tud lenni, így évről évre többen érzik úgy, hogy nem hagyhatják ki a monstre házibulinak is beillő hangulatú Volbeat koncerteket, melyeket a mindig tökéletes séróval színpadra álló Michael Poulsen vezényel le. A Volbeat sikereit amúgy mostanság már a Metallicával is össze lehet mérni, hiszen a dánok már többször játszottak közösen az amerikai szupersztárokkal, és a nyári fesztiválokon is a főzenekarok számára fenntartott idősávban lépnek fel. A csapat a gitáros személyétől eltekintve az alapító felállásban működik mind a mai napig, az említett pozícióra pedig nemrég érkezett Rob Caggiano, aki korábban az Anthraxben is bizonyított, és eredetileg a Universalnál megjelent új Volbeat lemez produceri munkálatait kapta feladatul. Az együttműködés azonban olyan jól sikerült, hogy a tervezett néhány gitárszóló feljátszása után Rob végül teljes jogú taggá vált. Témaválasztását tekintve az új album a már említett korai 20. század mellett egészen a 19. századig nyúl vissza, és a klasszikus spagetti western témák mellett olyan ismert hősök életét is feleleveníti, mint a verseket hátrahagyó amerikai bankrabló, Black Bart vagy a táncosnőként, kurtizánként és királyi szeretőként is hírnevet szerző színésznő, Lola Montez. Az egyik dalban a szintén dán King Diamond is vendégszerepel. Az albumból már az első héten több mint 100.000 darab kelt el, és a német, dán, norvég, svájci, kanadai és osztrák slágerlisták első helyezése mellett az amerikai Billboard 200-as listájának 9. helyét is megcsípte. A Cape Of Our Hero című új dal videóját itt láthatjuk:
Az amerikai turnéállomások után, június 18-án tehát a Pecsába vár minden hazai „gitár gengsztert” és táncoslábú lányt a Volbeat, hogy minden korábbinál nagyobb bulit csapjanak nekünk – jegyek még kaphatók! Addig is: ha kedvünk, akár saját maffiózó portrénkat is elkészíthetjük a banda Facebook oldalán: www.facebook.com/volbeat a Concerto Music bemutatja: 2013. június 18., kedd 19 óra Budapest, Pecsa Music Hall Volbeat koncert Belépő: 7900 Ft Kapható a CD Pince, Hammer és Headbanger lemezboltokban, a PeCsa jegypénztárban, valamint utánvéttel a www.concerto.hu oldalon. A Ticket Expressz és Ticketportal hálózatában május 1-től, és a koncert napján 8.900.- Kapcsolódó weboldalak: www.concerto.hu/ www.volbeat.dk www.facebook.com/concertoconcerts

19:00

7900 Ft / 8900 Ft

https://www.facebook.com/events/484015141665013/

[2013-05-03 04:44 feltöltő: Zsófi]