tartalomkoncertekgalériaimpresszumvideókletöltés
Koncertek

Fates Warning

Fates Warning A38 Állóhajó

2013-10-16 (szerda) A38 Állóhajó, Budapest

Lassan tíz éve várja a Fates Warning rajongótábora, hogy az egyik leghíresebb progresszív metal zenekar új albumot adjon ki. A találgatásoknak és a várakozásnak most vége szakad: az amerikaiak áprilisban stúdióba vonultak, és szeptember 30-án végre a boltokba kerül a Darkness In A Different Light című új lemez, melyhez lemezbemutató turné is kapcsolódik. A műfaj úttörő munkásságú, idén 30 éves csapata október 16-án Budapestre is visszatér, ahol ismét az A38 Hajón játszik majd.
21 évvel megalakulásuk után, majd 2012-ben játszott legutóbb Budapesten az a zenekar, melyet a Dream Theater vagy a Queensryche által is képviselt zenei stílus, a progresszív metal műfajteremtő együtteseként tisztelhetünk. A Fates Warning 2005-ös és 2012-es fellépései után az idei nem csak azért lesz különleges, mert éppen 30 éve alakult a csapat, hanem azért is, mert most először új lemezzel érkezik az A38 Hajóra a Jim Matheos és Ray Alder által vezetett zenekar. Legutóbbi, tizedik lemezük ugyanis még 2004-ben került a lemezboltokba, és bár azóta többször is felröppent egy új kiadvány érkezésének híre, a megjelenési dátum egyre csak tolódott, így a rajongóknak a korábbi klasszikusok – így például az 1991-es Parallels lemez – felturbózott változataival, valamint koncertfelvételekkel kellett beérniük. Jim Matheos elmondása szerint az évtizedes alkotói szünet nem volt előre eltervezett: a tagok más projekteken dolgoztak, de közben igyekeztek életben tartani a Fates Warningot is. "Éppen azért koncerteztünk szinte minden évben, hogy a zenekar ismertsége ne induljon hanyatlásnak. Ráadásul a mostani felállásunk rendkívül erősnek tekinthető, emberi és zenei értelemben egyaránt, éppen ezért minden korábbinál jobban élveztem a színpadi fellépéseket is." Az aktuális felállásnak ez lesz az első közös lemeze: a dobok mögött Bobby Jarzombek ül, Joey Vera játszik továbbra is basszusgitáron, gitárosként pedig ismét szerepet kapott Frank Aresti, akit utoljára majd' két évtizede hallhatunk Fates lemezen. Az új dalok és a rögzítési munkálatok kapcsán Ray Alder rendkívül lelkesen nyilatkozott, Bobby Jarzombek szerint pedig a korábbi felvételeknél egyértelműen súlyosabb hangzásra számíthatunk, mely jóval inkább a gitárokra koncentrál a billentyűjáték és egyéb effektek hangsúlyozása helyett. Matheos érthető okokból nem akarta kategorizálni az új dalokat: „Valószínűleg én vagyok a legkevésbé alkalmas személy a zenénk leírására, hiszen sokszor a hét minden napján, hosszú órákon keresztül dolgoztam a dalokkal az elmúlt két évben, így nem vagyok képes egyszerűen hátrálni két lépést, és objektívan leírni őket. Úgy gondolom, hogy minden lemezünk különbözött az azt megelőzőtől, és ez a távolság most ráadásul 10 évnyire nőtt, úgyhogy maga a zenekar is eléggé különbözik az akkoritól. Azt hiszem, az egyetlen állandó érték, amit elérhetünk az új lemezzel, az a fejlődés maga, az előrehaladás: némileg eltér zeneileg, a szövegek terén és hangzásilag is, de még mindig jól felismerhetően egy igazi Fates Warning lemez lesz. A rajongóknak szerencsére már megjelenés előtt is lehetőségük nyílik arra, hogy próbát tegyenek: a zenekar ugyanis először az Into The Black, majd pár napja a Firefly című dalt is közzétette az interneten – az utóbbi itt hallgatható meg:
Ahogy a korábbi fellépéseken, az október 16-ai, budapesti koncerten is elhangzik majd az új dalok némelyike, a helyszín pedig ugyanaz az A38 Hajó lesz, ahol az együttes legutóbbi, remek hangulatú és kiválóan élvezhető koncertjét is adta. A Livesounds bemutatja: 2013. október 16., szerda 20 óra Budapest, A38 Hajó Fates Warning koncert Jegyek válthatók a Ticketportal és a TEX országos hálózatában, valamint a Headbangerben, a CD Pincében, a Lemezkuckóban és a Hammer Zeneberlangban, a helyszínen és a livesound.hu weboldalon. Kapcsolódó weboldalak: www.livesound.hu/ www.fateswarning.com/ www.facebook.com/LiveSoundProd

20:00

6500 Ft

https://www.facebook.com/events/456975021043878/

[2013-08-27 18:38 feltöltő: Zsófi]