Mivel az első világháború témája, különösen a magyar vonatkozása engem is foglalkoztat, így örömmel írtam meg ezt a kritikát az Age Of Agony új albumáról. A zalaegerszegi csapat stílusa eleve passzol a 100 évvel ezelőtti világégéshez: old school death metal, mely őrjöngő dühöt és az elfeledett(?) magyar veteránok emlékének tiszteletét szórja az éterbe. Az első világháború eleve az agónia kora.

Engedtessék meg nekem, hogy egy némileg személyes infóval kezdjem az elemzést. Nagyjából fél éve vezettem be azt a szokásomat, hogy az 1 évszázados apropó kapcsán az első világháborúról posztolgatok Facebook-ra hetente valami érdekességet. A történelmünk ismerete, újra megismerése, vizsgálgatása, abból következtetések leszűrése nagyon fontos és hasznos. Ha ezt szórakoztató, vagy kulturális eszközökkel tehetjük meg, akkor főleg érdemes. A pop, hiphop, soul, RNB és hasonló könnyed stílusok általában kikerülik ezt a vonalat, amit én sajnálatosnak tartok, elvégre magas hozzáadott értéket jelent. Multikulturálisnak nevezett jelenünkben éppenséggel haszonérv lehetne a könnyűzene legkönnyedebb irányzatainak képviselői számára. Mindegy, a folk rocktól a pagan black-en és a viking metalon át a húzós zenék számos alműfaja fűszerezi magát ilyesmivel. Az Age Of Agony (korábbi nevén: Silent Agony) dalszövegeinek már régóta témája a hadtörténelem és annak magyar vonatkozásai, de arról nem tudok, hogy előttük más magyar zenekar is kiadott volna kifejezetten 1. vh-s magyar témákra épített albumot. Szóval kuriózummal van dolgunk, témaválasztásilag legalábbis. A sors fura játéka, hogy a Nagy Háborúra, ennek az egész világot sokkoló időszakra mennyire illik a zenekar neve: az agónia kora. A kiadást a Neverheard Distro-nak köszönhetjük. Az összes dal a régisulis death metal jegyében fogant, szóval újításokat, forradalmi megoldásokat nem kell keresnünk. Két évtizednyi gyakorlat alatt kiérlelt, erős riffeket és ritmusokat találunk, de gyengéket sehol. A hörgések és ordítások rendben vannak, a dalszövegek viszont négysoros versszakokra(!) vannak szerkesztve, érthető és mégis olvasmányos módon. A szövegeket nem a zenészek egyike, hanem egy barátjuk, Kámán Csaba írja. Központi fontosságúnak tartom a dalszövegek kivesézését, mivel egyrészt konkrét események “elmesélése” ez az album, másrészt Pápai Kálmán öblös hörgései, mint a műfaj természetes jellemzője okán a “beszéd” nehezen érthető. Kérjétek el a dalszövegfájlt tőlük ezen az e-mailcímen: ageofagonyhun@gmail.com, szerintem szívesen el fogják küldeni. A dalokat általában sorrendben szoktam elemezni, legfeljebb annyi eltéréssel, hogy a legerősebbel kezdem. Viszont a For The Forgotten-en a dalsorrend kulcsfontosságú, mivel a hadi cselekmények időbeli sorrendje szerint lettek összeállítva. Ennek megfelelően, a The Korps nyit az 1914. nov.dec.-i uzsoki ütközettel, melyben az orosz seregeket kellett megállítania a magyar királyi 38.gyaloghadosztálynak. Szomorkás esőhangokkal és lassú, halk billentyűfutammalindul. A The Korps egy lassan kapaszkodó, málházó darab, önmagában elég jól sikerült. Nemcsak a dalszövegben, hanem a ritmusban is megjelenik a mély hóban cammogás sziszifuszi küszködése. Érdekesség, hogy az Uzsoki hágó sikeres megvédéséért a parancsnok, Szurmay Sándor altábornagy kitüntetést kapott, a Vaskorona Rend I. osztályát hadi-díszítménnyel. A The Jabloniec Pass a rohamos gyorsaságával szintén jól passzol a saját megénekelt témájához. 1914. december elején a 9. huszárezred (néhány más huszáralakulattal kiegészülve) a lovakat a hegyi terep miatt hátrahagyva őrjöngő közelharcot vívott az orosz túlerővel a Jabloniec-magaslaton, Limanowa mellett. A huszárok előnytelen állásokat voltak kénytelenek elfoglalni, alig néhány géppuskával, tartalék lőszer és élelem nélkül. Ezzel szemben a 8. orosz hadsereg erős állásokban, géppuskákkal és tüzérséggel volt ellátva. A tét nagy volt; ha az oroszok megszerzik a magaslatot, akkor nemcsak Krakkó hullik az ölükbe, de megnyílik az út Magyarország felé is. December 10-én 4 nagy támadást vertek vissza huszáraink, lőszer híján karddal, karabélytussal, késsel, sarkantyús csizmával(!), puszta ököllel küzdve. A rettenetes vérfürdőben a magyar huszártisztek az első sorban küzdöttek. Ahogyan a dal mondja: ”Hungarian officers bleed and die among their soldiers fighting as brothers, shoulder to shoulder.” Ebben a csatában esett el többek között az alakulat parancsnoka, Muhr Ottmár ezredes és Szántay Jenő százados, aki korábban olimpikonként öregbítette hazánk hírnevét: az 1908-as londoni olimpián 4. helyezett lett egyéni kardvívásban. A csatáról egy dokumentumfilmet nézhettek meg a kritika alatt, Halhatatlanok címmel. A Death March az úgynevezett “balkáni halálmenetnek” állít emléket. 1915. decemberétől kb. 85 ezer osztrák-magyar hadifoglyot deportáltak a szerbek az Olaszországhoz tartozó Szamár-szigetre (Asinara, mely albínó szamarairól kapta nevét). A úton és a kopár, táplálékszegény szigeten a hadifoglyok több, mint 90%-a vesztette életét, részben a kezeletlen járványok miatt. A gyorsan csapkodó dal a balkáni erőltetett menet kétségbeesett borzalmait eleveníti fel, amint a temérdek fegyvertelen katona élelem és fedél nélkül, a szabad ég alatt aludva kényszerült végigszenvedni a gyaloglást, a tífusz-járványt, miközben egymástól nyúlták le az itt-ott talált ételt és a halottakról lelopták a ruhát. A Szamár-sziget történései pedig olyan humanitárius katasztrófát jelentenek, aminek normális esetben, egy normális országban a közemlékezet részének kell lennie. Éppúgy, mint a holokauszt magyar vonatkozása. Mert arra a szigetre, ahol a hadifoglyok a vadon nőtt növényeket próbálták megenni (bár mérgezőek), vagy ahol a tengerbe dobott tetemeik miatt halászati tilalom volt kiadva, arra emlékezni kell. Talán furcsa ez az egzotikumokra hajtó, mai emberjogi hősködőknek, de a zombivá soványodott magyar hadifoglyoknak is voltak/lettek volna olyan jogai, amiktől megfosztották őket. Például, hogy a túléleshez elégséges élelmet, vizet, gyógyítást kapjanak. Tudom, hogy “vea victis”, azaz “jaj a legyőzöttnek,” de ez csak az antik, primitív társadalmakban kellene véleményirány legyen. A Szamár-szigetet a nemzeti emlékezet részéve kell tenni és ha én ezzel a bekezdéssel ehhez hozzájárulhatok, akkor megteszem. Erről az esetről is megtekinthettek egy dokufilmet a kritika alatt. Nem titkolt szándékom, hogy az olvasók akár többször visszajöjjenek erre a kritikára, a járulékos kontentek miatt. A Gunners az 1916 május-júniusi, Asiago-környéki csata tüzéreiről szól. A tüzérek az ütközet előkészítéseként olyan elviselhetetlen gránátesőt zúdítottak az olasz katonák erődrendszerére, hogy az egyrészt több helyen tönkrement, sikeres támadást téve lehetővé, másrészt több ezer olasz katona idegileg kikészült a több órányi robbanásözöntől. Talán ez a dal a legváltozatosabb ritmusú, ami szinte a tüzérségi csapás szaggatott ritmusaihoz igazodik. Jó ötlet volt azt a hangeffektet beletenni, amint a gitárhúron hosszában végighúzzák a pengetőt. Mintha a süvítve közeledő gránátot hallanánk. Hátborzongató. A The Siege témája egy hősies “last stand”-védelem 1916. novemberében a romániai Kászonjakabfalva környékén. Lukác András tiszthelyettes és 76 beosztottja beásta magát a Monte Faku Mikru nevű magaslatra és két napon keresztül tartották magukat a túlerőben levő román és orosz alakulatok rohamaival szemben. Azután érkezett oda a bajor erősítés, de már csak 23 magyar honvéd várta őket, a többiek halottak voltak. Erre utal az angol katonai szlengben használt “last stand” kifejezés. Olyan végső állást, amit minden áron tartani kell, vagy a védelmében meghalni. A 11. honvédezredből 77-en kapták ezt a feladatot és makacsul tartották magukat hozzá. A dal eleje komótosan mászva indul, aztán gyors és még gyorsabb zúzdák váltják egymást, a megújuló rohamok narrációját képezve. Néhány klassz gitárkiállás tér vissza újra és újra, mintha Lukác biztatná az embereit a támadások után. A blastbeat pusztít, mint a géppuska. Ezután Sabotage készülődik, egy 25 fős magyar kommandó kalandja, akik 1917. februárjában a Gibó-patak egyetlen, ezért stratégiailag fontos hídját készülnek felrobbantani. A lopakodás, az őrök elhallgattatása, a robbanótestek telepítése teljesen filmszerűen van leírva, ideteszek egy verzét. Second squad, preparing to blow up the Gibó-stream's only bridge explosives are set up, hiding in the mud waiting for the signal from the ridge. Ez megint egy nagyon intenzív, pörgős dal, szóval olyan érzés, mintha nem is titkos akció, hanem frontális támadás fültanúi lennénk. Klip a stúdiózásról: A XII. Isonzói, győztes csata adta az ötletet a The 12 th Battle dalhoz. Ez az 1917. október-november fordulóján, az Észak-Kelet- Olaszországban lezajlott ütközet az úgynevezett “caporettói áttörés” néven vonult be a magyar hadtörténelembe. Itt a Monarchia és a német csapatok bénító erejű csapást mértek az 1915. június óta alig változott olasz frontra, ami így összeomlott. Az olasz veszteségek között talán nem is a halottak száma a legdurvább, hanem hogy körülbelül 350 ezren rendezetlenül vonultak vissza (értsd: fegyvertelen, fejvesztett menekülés) és 50 ezren DEZERTÁLTAK. Az elkövetkező hetekben az olasz társadalom morálja a mélypontra süllyedt, mert országszerte tapasztalta a lakosság, hogy visszamentek a családi fészkekbe a csüggedt, szégyenkező katonák. Alighanem ez volt az Osztrák-Magyar Monarchia legnagyobb győzelme a Nagy Háborúban. 03:44 időtartamnyi tökéletes gőzhenger ez a tétel, igazi büszke, harcra buzdító szerzemény. Tökéletesen összecsiszolt riffekkel, bitangul röfögő basszussal és egy rövid, vijjogó gitárszólóval. Emeli az informatív értékét, hogy vitéz Bertalan Árpád akciója is említésre kerül az egyik verzében, miszerint 15 fős csapata élén elfoglalt 3 olasz védelmi állást. Az alig 19 éves hadnagy alakulata élén 6 tarackot zsákmányolt és több száz foglyot ejtett, majd 1 évvel később tettéért megkapta a Tiszti Arany Vitézségi Érmet. Ami a német vadászrepülőknek Manfred von Richthofen, az nekünk Kiss József. A 19 igazolt légigyőzelemmel rendelkező vadászpilóta a lovagiassága miatt olyan tiszteletnek örvendett a front mindkét oldalán, hogy ráragadt “az égbolt lovagja” elnevezés. Így lett az ő emlékére írt dal címe Knight Of The Sky. A titulus nagyrészt onnan származott, hogy ellenfeleit, ha tehette, nem lőtte szét a levegőben, hanem manőverezéssel kényszerítette őket leszállásra. Így megkímélte az életüket. A dal ennek szellemében egy tiszteletteljes, lassan vonuló akkordmenet, mintha a temetésén vinnének egy róla készült festményt. A dalszöveg egy olasz Caproni bombázó becserkészését és lelövését örökíti meg. Ez sokkal izgalmasabb és költőibb annál, mint ahogyan én itt leírom, szóval kérjétek el a dalszöveget. Kiss József vadászpilótát pedig soha ne felejtsük el. A 9. dal a klipesített Stormtroopers, nekem ez jön be a legjobban a tíz tétel közül. 1918. június 15-én indult meg a Monarchia utolsó nagy offenzívája az olasz fronton, de a kimerült osztrák-magyar csapatokat jól felkészült, megerősített olasz, francia és angol tüzérség és gyalogság fogadta. A támadás elakadt, majd az ellentámadás leverte a Monarchia itteni erejét. A dalszöveg pedig az 52. rohamzászlóalj közelharcát beszéli el Asiago-nál, elvágva a szerény utánpótlástól, mikor már minden puskalövést óvatosan kellett végezni és utána már csak a késeikben bízhattak. Rohamra buzdító, elszánt dal ez, koponyacsapkodó ritmusokkal, bélkiforgató riffekkel és hörgésekkel, elkeseredetten gyönyörű gitárszólóval. Szerintem jó döntés volt erre készíteni a klipet, főleg hogy katonasíros és koncertes snittekkel egészítették ki. Az epikus, felkavaró zárónóta, az Our Last Stand a maga 09:19-es hosszúságával egy keserű háborús vereség utáni elszánt becsületmentést önt zenébe. A trianoni békeszerződés érthetetlen módon Ausztriának ítélt többségében magyarok lakta területeket Nyugat-Magyarországon. Ez 1921-ben országos felháborodást keltett, ami táptalajt adott a Rongyos Gárda nevű milícia alakításához. A Prónay Pál vezette alakulat harcai megakadályozták, hogy az osztrák csendőrség Sopront elcsatolja, továbbá kieszközölte a soproni névszavazást. A következményeket ismerjük, Sopron és környéke Magyarország része maradt. A dal egy fájdalmas, hosszú, de vérhullámokkal ostromló alkotás, a megalázott lélek legmélyéről felkanalazott, sűrű erőleves. A For The Forgotten legnagyobb fontosságának azt a min. 100 A4 oldalnyi történelmi tényanyagot tartom, amit a dalszövegek miatt a világhálón elolvastam. (Plusz több órányi dokumentumfilm a Youtube-on, kettő filmet a kritika alá is illesztek.) Végtelenül inspiráltak a nótákban felemlegetett hadi események és vitézek. Az Elfeledettekért olyan katalizátor, ami hol harcias, hol kétségbeesett dalaival arra késztet, hogy előássuk a 100 évvel ezelőtti események utólagos ismereteit a történészek emléktáraiból az Agónia Koráról, olvasgassuk közös épülésünkre és ne feledjük el. Tanuljuk meg, hogy a magyar népnek neves, kivételes hősei és szürke, de kötelességtudó, megbízható tömegei is voltak, akik a Nagy Háború poklában is biztosították az ország fennmaradását. A For The Forgotten halálféme eképpen az életösztön brutális hangszobra. Egy arctalan kolosszus, ami kihantolja az egy évszázados katonahalottak maradványait és megidézi szellemeiket, hogy minket tanítsanak. Talán arra is kedvet kaphatunk, hogy lakhelyeink katonai emlékművein olykor személyesen is elhelyezzünk egy-egy szál virágot. A csapat FB-oldala: www.facebook.com/AgeofAgony/ A zenekar e-mailcíme, hogy elkérhessétek a dalszövegfájlt: ageofagonyhun@gmail.com For The Forgotten-album: A Szamár-sziget rabjai (dokumentumfilm): Halhatatlanok - Limanova, a magyar győzelem (dokumentumfilm) Kitűnően informatív történelmi weboldalak, az első világháború magyar katonáinak emlékét ápolva: www.nagyhaboru.blog.hu www.katonahoseink.hu/