9 év után jelentkezett új EP-vel a szegedi Ahriman black metal zenekar. A 4+1 tételből álló Bőrkoporsó mintha a halál túloldaláról tisztelegne a temetetlen holtaknak és a természet örök leviatánfalánkságának. Alázatos mestermű ez, mely isteni parancsolatokat nem ismer el, csak a test, a porhüvely sorsszerű kiszolgáltatottságát: bölcsőnk ez, s majdan sírunk is. Bőrkoporsónk.

A black metal eszmerendszerében az egyik, számomra legszimpatikusabb vonás, hogy magas technikai igénye ellenére mértékben jellemzi az a természettisztelet, ami a népzene és a világzene sajátja. Bár elég sok black metal dalszöveget olvastam már, de sehol nem találkoztam még pl. a pénz imádatával, luxuskocsik ecsetelésével, groupie-élmények említésével, pénzügyi sikerekről szóló dicsekvésről. Egyéb, felszínes blabla sem jellemző a műfajra. A mizantrópia, ami a ‘80-as évekbeli kezdetek óta belengi a zsánert, más irányba ereszti ki az emberi szeretetéhség csápjait. A megtapadási felület pedig, mint oly gyakran, a személytelen, de elfogadó és gondoskodó természet. A Bőrkoporsó ennek engedi át magát. A pusztulásnak és a belőle ciklikusan születő új élet nyerseségének egyszerű, nemes misztériuma úgy hatja át a Southland Records kiadta EP-t, hogy az első másodpercektől az utolsókig jól esik odafigyelni rá. Simogat, magához ölel, mindent megért, megvigasztal, aztán elroppantja a nyakadat, szétbomlaszt és kihajt belőled valami új és erősebb. Ez a sejtelmesség jelenik meg a Nagash793 (Jacsó Balázs) által készített borítóképen is. Tulajdonképpen hiányolom a festményről a cím által egyértelműen jelzett koncepciót: az emberi tetemet. Az a tippem, hogy Nagash alighanem a zene és nem a cím alapján vetítette ki vízióját. Így csak a vidék halott, embermentes; a háttérben palotaszerűen emelkedik egy hegy, sötét fellegek alatt, amik mögött éppen kibújik a Nap. Szemet gyönyörködtető festmény, nem véletlenül volt a 2016-os Hang-Súly díjkiosztón “a legjobb albumborító”-díjra jelöltek között. Az EP legnagyobb zenei erényének a billentyűmuzsikát tartom. Abszolút. Egy egész világnyi magassággal az eleve minőségi gitár-, és dobzúzás felett lebeg, végtelenül lelkesít, máskor meghat, vagy éppen a zokogó összeomlás felé vonszol. Márta Zoltán billentyűs ösztönösen alkalmazza a zene funkciójának lényegi mesterfogását: a jó zenész csak látszólag játszik a hangszerén, valójában az (elfojtott) emberi érzelmeken teszi azt. Érdekes lenne hallani tőle egy teljes albumnyi - vagy EP-nyi - billentyűzenét. A kiadvány kb. 1 és háromnegyed percnyi, cím nélküli szintetizátor-intróval kezdődik. Vannak olyan albumok a világ minden táján, amiken az intro egy berögzült szokás miatt van jelen, hogy “legyen itt valami izé, ne egyből a dalokkal kezdjünk. Nem tartom mindenhol szükségesnek. Egyszerűen a kezdődal legyen fogós és vigye be a hallgatót “az erdőbe.” Viszont a Bőrkoporsón nagyon is helye van, elhint egy gyászos hangulatot, egy szent szomorúságot. Ezen a színvonalon, amin Márta Zoltán kezeli a hangszert, az intro egy zenei műalkotás, aminek címet kellett volna adni. Azért is tartom külön tracknek, mert a jelzetten 1. dal, az Ébredő Mámorvölgy, élesen különbözik az intrótól. A cím költői, kifejezetten romantikus: én konkrétan egy erotikus szövegű dalra számítottam egy reggeli szeretkezésről. Tudniillik a mámorvölgy a vénuszdombnál van, szerintem. Legalábbis eddigi kalandozásaim mindig ide vezettek, hogy úgy mondjam. Az Ébredő Mámorvölgy ehelyett egy, a természet erőit életre, avagy újraszületésre, együtt munkálkodásra hívó dal. Bombasztikus kezdés, pihenésszerű középrész, újabb lüktető folytatás. Erőtől robajló tánc az egész. A táltosi hangvételt némi torokének-szerű vokál teszi kifejezettebbé. “Ébredj sas fia Szirtekről suhanó! Ébredj Földanya Lávából felizzó! Ébredj holt hold moraj Lelkünket megkínzó!” (részlet) Az Ősforrás Koronája mintha egy látomás lenne, bepillantás a bronzkorba. Méltóságteljes vonulás, királyi szónoklat, antik hagyomány elszavalása. Így kezdődik: “Mélységből fogannak, Lelket faragnak halott világba A kapu őrzői rejtekekből törnek ki Bronzban fogant fegyverekkel” Acsargás, vonuló szintihullámok, irgalmatlan headbangelés, hej-hej- kiáltások. A középtempó dominál, néha gyorsuló csapkodások, de a főtéma nem ereszti el a figyelmet. A szólógitár és a szinti is elegendő teret kap, hogy külön-külön is kiéljék magukat. A bronzkori utalás nagyon jó ötlet, olyan, mintha egy fantasy-regényben olvasnám egy bárd dalát egy Ködföld nevű országról. “Belső tüzünk országa Lángjainak pattogó tánca Lészen testünkön jele Ott ahol a nyugalom földjét Vér mossa alá és tartja föléje Ködföld térképét.” A pusztítás ősprincípiumaként bugyogó ősforrás mégsem a legharciasabb dal a kiadványban. Ezt a titulust a Kígyókürt viselheti, 5 perc hosszúságában. Azonnali károgással, blastbeat-tel, gitárzúzással indul a dal és öl, öl, öl. Kísérteties hangulatot áraszt a szöveg eleje: “Kések és vadak között Halotti lepel járja be az éjszakát.” Kisebb-nagyobb tempóváltások ugyan vannak a dalban, de ettől függetlenül a Kígyókürt így is iszonyú csatadal. Élő koncerten óriásit lehetne zúzni rá a nézőtéren! Az ilyen szövegrészektől pedig a hátamon futkos a hideg: “Tördelt csontok pora Bőrbe, vasba forgatva” - szétroncsolt tetemek is páncélba vannak tömve és háborúba rángatva. “Barlangok tavaiból/ Felkúszik a pikkelyes/ Az átok óda hangjait/ Hallatja a belső csend.” Van egy olyan tippem, hogy a szövegíró olvasott némi Call Of Chtulhu-t. Az őrjöngő gitárriffek és az eszelős blastbeat-ek nem kegyelmeznek. A címadó, egyben albumzáró Bőrkoporsó olyan filmszerű, szívfacsaróan szép billentyűfutammal kezdődik, hogy újra és újra le szoktam játszani azt a negyed percet. Lelki szemeim előtt egy hullákkal és varjakkal belepett, több napos csatatéren áll Jean D’Arc és kimeredt szemekkel zokog. Ez a 15 másodperc tökéletesen kifejezi a címet. Szeretném hangsúlyozni, hogy ez a cím az egyik legjobb, amivel a sötét metalzenék világában eddig találkoztam. Egyszerre naturális, érzelmes, tömör és gyászosan intim. Ontja magából a kiszolgáltatottságot. A dal pedig mozgalmas, felemelő, magához láncol. A sötét tónusokból is lehet megindító szövegeket írni: “Hajnali köd és harmat lánya Nappalok forgatagának anyja Éjszakák csendjének bölcs öreganyja Temetitek gyermekeitek.” A női princípium iránti tisztelet és a természet finomsága egyazon költői képben elegyedik a pusztulással és a gyásszal. Mert gyermekeket temetni mindig fájdalmasabb, mint felnőtteket. Őszintén szólva a Nevergreen-nek voltak olyan albumai a befáradt korszakában, amiken szívesen hallottam volna ehhez hasonló megfogalmazásokat, a beszűkült szókincs helyett. Szerencsére a Nevergreen is túllépett már, több albummal is, az ötlettelenség felett. A Bőrkoporsó dal középrésze mégis pozitív üzeneteket hordoz, a maga nyers és lendületes módján. Túlélésre, az akadályok elhárítására, dacra sarkall. Őrjöngjön és mi vele őrjöngünk. A dal vége pedig a dal kezdetének átfogalmazása, Lédeczi Lambert énekes szónoklatával, utána károgásával. Jól kialakított keretet alkot a tételnek. ”Harmat és köd, szüld meg a hajnalok leányát Nappalok forgatagának anyját Éjjelek csendjében a bölcsesség öreganyjának fogjátok majdan kezét Áldást adva rátok, kik szültétek e komor világot. Forogjon a Nap Törjön utat holdja Karolja vagy engedje Az élet medrébe.” A nóta, a címével ellentétben, áldással és életfohásszal végződik. Számomra ez is teszi a black metal zsánerét hitelesebbé elég sok “push-play”- elektronikus és popzenei termékkel szemben. Szerintem a legtöbb laptop-DJ a fejét vakargatná, ha a produkciójához hasonló színvonalú - nem hangulatú, hanem színvonalú - mondanivalót kellene kanyarítani. Mélyen tisztelem a Bőrkoporsó EP-t, melyet akár albumhosszúságúnak is tekinthetünk a maga 23:38-as játékidejével. Az Ahriman-nak köszönet, hogy ezzel a 4+1 zenedarabbal gazdagította a magyar kultúrát. Mert ez az: a kultúra gazdagítása. A Bőrkoporsó meghallgatható akár egyvégtében itt is, de fanoknak érdemes megrendelniük kazettán, 1500 Ft-ért. Gyűjtőknek, rajongóknak nagyon ajánlom, 166 darabra van limitálva, egyet én magam is rendeltem (STLR-0002- es sorszám). www.facebook.com/Ahriman-212441688826418/ ahrimansanctuary.bandcamp.com