Sokadik alkalommal bizonyít a soproni Blizard. Évről-évre jobb anyagokkal örvendeztetik meg a nagyérdeműt. A zenei kalandozás sok állomással rendelkezik, mint mindig, és most is, de határozottan nem zavaró ez a crossover csapongás.

Mégis ha figyelembe vesszük a korábbi kiadványokat, akkor a zene egyértelműen komplexebb lett, és ha nagyon kategorizálni kéne, akkor átment egy progresszívebb, rockosabb irányba. Egyértelműen kevesebb a nu-core dühöngés, helyette inkább a harmóniák és a fogós refrének kerültek előtérbe. Persze megmaradtak a felezős témák szép számmal, de már nem ezek a megközelítések képezik a zene alapját. A tagcserék természetesen hozzák a zenei változásokat, nem tudom ez mennyire volt természetes folyamat, de egyértelműen nem erőltetett. Ha ez lenne az első találkozásom a bandával, akkor is simán elhinném, hogy ez egy teljesen tudatos alkotói folyamat végeredménye. Ami egyértelműen szembe ötlik az az, hogy Norbert hangja lassan megtalálja karakterét, eddig is egy sokat próbált énekes személyében tetszelgett, de most igazán eltalálta a számok hangulatát, hangja formálja szerves egészé a számokat, és adja meg azoknak hangulatát, illetve velős és egyben ízes karakterét. Balázs már igazán fiatalon bizonyított, szóval most is hozza dobolásával a szokásos lendületet, azzal a különbséggel, hogy nagyon okosan üt, abszolút nem spirázza túl magát, mindenhova pont annyit üt, amennyit a szám meg kíván. Igazi kuriózum, és egyben örvendetes, hogy az ivararány egy kromoszóma bombával, igaz hogy csak 5-öd részt, de egyértelműen az ösztrogén irányába kacsingat. A húzószám a Set this city on fire, és egyben a legjobban eltalált szerzemény az ep-n. Nekem a breakdown sablonos benne, de nem hiszem, hogy joga lenne egy olyan sörszagú trash metálosnak ítéletet mondani felette, mint én. Az Up the stream eleje valóban egy döngölő építkezés hangulatát idézi, ebben a számban van a legtöbb zenei fordulat, és progresszív egyben „diszonáns” megoldás, de komplex kis hallgatható szerzemény, fasza kis basszus kiállásokkal. The night time-ba is előtérbe kerül a basszusgitár, egyben a legprózaibb „hisztis” szám, lehet rá szakítani vagy pofozkodni. Nincs mit dicsérni, jól eltalált dalcsomag, mint a Blizard esetében mindig. Az embernek csak akkor lenne joga felhorkanni, ha nem hozná a zenekar az elvárt szintet, de (megelőzöm a bizalmat) ez esetben ezt nehéz lenne elképzelni. Tessék ismerkedni és barátkozni a bandával , mert komoly tényezői már most ennek a magyar színtérnek. www.facebook.com/blizardrocks