Így az utolsó nap sem siettem olyan nagyon az emberek közé. Bicajosra vettem a figurát. Kíváncsian vártam, hogyan működik a bicikli tárolása az őrzött helyen. Hát kaptam egy A/5-ös papírt, hogy majd azzal hozhatom el. Bátorság ezt egy fesztiválozóra bízni, de sebaj józan életű vagyok, bár sok mindenre képes is. A többieket ismét hamar megtaláltam, bár a népesség száma megnőtt, haladás szigorúan tyúklépésben, és még a busz is eltűnt. És hogy a magenta színű körmöm okozott-e örömöt, meglepetést és vidámságot? A válasz egyértelműen igen.

Kowanál kezdtem. Volt tömeg, de még tudtam fotózni. Azt gondoltam Kowa nem tud meglepetést okozni, hiszen az utóbbi egy évben nem keveset láttam. És tudott. Valami oknál fogva szava járása lett az összekötő szövegben a babám. Koncert után egy kis ténfergés ide meg oda, de semerre sem haladtunk, így irány vissza a nagyszínpadra Lukácsékhoz. Na itt már nem mentem fotózni, és az első pár perc után az jutott eszembe: ember ez a Csapda, és ez Debrecen, miből gondoltad, hogy itt el fogunk férni? A második gondolatom, hogy otthon a tv-ben ha dvd-n megnézem Lacibát épp ekkorában fogom látni. Ettől függetlenül a koncert jó volt. Vegyesen régi és új számokkal. Nem titok a régebbieknek jobban örültem. A csillámpapírok kilövése után a tömeg hömpölygött, mi sem arra mentünk amerre akartunk. Majd próbáltuk felvenni a ritmust, de nekem nem sikerült, hiszen minden színpadon, sátorban a tucc-tucc ment. Így arra a döntésre jutottam, hogy köszönöm elég volt, és a papírommal kerestem a bicajomat. Összefoglalva: Campus kinőtte magát. Nem hiszem, hogy ez a legjobb hely ennek a fesztiválnak. Lehet a Vekeri-tó messze van, de itt van hely. Át kellene gondolni, hogy miről is szól ez a program és ehhez alakítani, választani helyszínt. Viszont a két fesztivál után egy kérdésem maradt megválaszolatlanul: miért nem lehet jégkrémet vagy fagyit vásárolni? Jövőre nem fotózni megyek, hanem felkeresem Bagamérit, aki a fagylaltot maga méri.