Pár évvel ezelőtt egy nagyon jó gyöngyösi zenekarral még együtt toltuk a színpadon, most pedig „kritikát” kell írnom a nemrég megjelent új anyagukról. Igen, a Dolorról van szó, akik – a sok üröm ellenére – nem adták fel és még mindig úgy gondolják, hogy el kell mondaniuk azokat a gondolatok, amelyek kikívánkoznak belőlük.

Én csak tapsolni tudok ehhez a kitartáshoz és kalapot emelni, hiszen nagyon sok tiszavirág életű formáció próbálja elhitetni a nagyérdemű zenehallgatóval, hogy ő az igazi, miközben két perccel a felvétel kifutását követően már a nevüket sem tudnánk megmondani. A Dolor legalább küzd, ha kell székhelyet vált (Gyöngyösről Budapestre), tagokat cserél (ezt inkább nem sorolnám fel), de mindent megtesz, hogy a megkezdett úton ne csak elinduljon, hanem végig is menjen. Nem kell semmi rosszra gondolni, csupán az hajtja a srácokat, ami minden rendes zenészt: meg akarják mutatni, amit alkottak. Azt kell, hogy mondjam: ez nagyon jól sikerült. Korábban nagyon durva nu metal beütések jellemezték a Dolor muzsikáját, néha olybá tűnt, mintha nem lenne karakteres véleményük, kiforrott irányvonaluk, inkább csak csapongtak a különböző trendek (nem pejoratív értelemben) között. Természetesen – kivéve persze a nagyokat :D – mindenki átesik ezen, megszenvedi az útkeresést, amit sohasem segít a folyamatos tagcsere. Egy új ember mindig kizökkenti, kibillenti a megszokásból az adott együttest, ami sok esetben hozhat pozitív, de ugyanennyi erővel negatív változásokat is. Szerencsére a Dolor pluszos mérleggel tudott kijönni ebből az átmeneti időszakból és nem pusztán a felállását szilárdította meg, hanem lecibált minden olyan sallangot a zenéjéről, amelyek miatt nehezen volt definiálható az emberek számára az általuk kipublikált dalcsokor. Most nézzük a legújabb anyagot: na, itt nincs mellébeszéd – az első pillanattól úgy arcon vagyunk rúgva, hogy már erőnk sincs odatartani a másikat. Elemi erővel dől ránk a hardcore, csupasz valójában üvölti ránk minden dühét és fájdalmát (dolor, nemde?) a négy tag. Mit szeretnél? Őrülten körbe rohangálni? Ráúszni a ritmusra és bemutatni néhány sztepplépést? Vagy beállni a sarokba és összefont kézzel bólogatni a súlyos témákra? Mindet megteheted, mert a Dolor ránk köpködött számai erre mind alkalmasak. Ha kell, trufa módon, teljesen egyszerűen táncolnak a gigádon; ha kell beledöngölnek a földbe egy tempófelezéssel. Itt nincs cicoma, nu metal maradék, semmi – csak a zsigerből jövő hardcore! Ezt a lemezt ne rakd fel, ha szeretnél szerelmes gondolatokat súgni a kedvesed fülébe, mert előbb-utóbb azon kapod magad, hogy a szobában megnyílt a küzdőtér és a mosh során mindenki meghalt. Kétség sem férhet hozzá, hogy az anyag bivalyerős, ha hitelesen visszajön élőben is, akkor a Dolor végérvényesen felrajzolta magát a hazai színtérre. A lemezt itt lehet meghallgatni: dolorhc.bandcamp.com/ www.facebook.com/dolorcore