Sokszori neki futásra öltött formát ez a kritika, mert direkt nagyon sokat pörgettem a Black Flaget a lejátszóba, hogy objektív véleményt tudjak formálni az új Ektomorf korongról.

Menetrendszerűen érkeznek a lemezek évről-évre, totál brutális hangzással. Amikor jön az új lemez mindig nagyon várom, mint ős Ektomorf rajongó, de valljuk be, a falusi búcsúkkal is úgy van az ember, hogy kimegy, berúg, konstatálja, hogy tavaly is ugyanez a körhinta volt, majd elfelejti az egészet és semmire nem emlékszik belőle, majd jövőre biztos összejön a világra szóló party. Vannak rajta nyilván formabontó megközelítések, de alapjában véve mintha hozzácsaptak volna az előző lemezhez még egy lemeznyi felvételt. Egyszerűen egy nagyon szép formagyakorlat, amit már évről-évre kézhez kapunk, nincs ezzel semmi gond, mert nyilván a rajongók ezt is várják el, valamint biztosan működik is a recept, mert nem véletlenül visszajáró vendég a banda sok neves fesztiválra. A lemez a kornak megfelelően dörren meg, áthatja még mindig az őserdő páratartalma, de talán most már sikerült szakítani, az egyértelmű Soulfly-os megbélyegzéssel, van kifejezetten sok riffképzés, amiről már egyértelműen a banda neve ugrik be, csak az a baj, hogy minden albumon sokszor. Számomra már túl sokszor. Eléggé kiszámítható az egész korong, de ha valaki már sok lemez óta mindig egy adott módszertan szerint dolgozik, akkor az valószínűleg egy teljesen tudatos mechanizmus. A lemez csúcspontja „Fuck Your God” a punkos lendületével, de a gőzhenger „The Cross” is nagyon jó a túlvilági, euforikus hangulatával. Minden bizonnyal az Ektomorf hajója révbe ért, már ami a stílust illeti. Egy megbízható lemez, brutális hangzással, de nem túl változatos összképpel. A rajongóknak biztos tetszeni fog, és az underground zenének egy ilyen ünnepelt szintjén nem is kell, hogy más számítson.