tartalomkoncertekgalériaimpresszumvideókletöltés
Koncertek

ETA: Történelmi hazugságok - az első nagylemez a punk legendától

ETA: Történelmi hazugságok - az első nagylemez a punk legendától
2016. június 22-én jelent meg „Történelmi hazugságok” címmel a hazai punk legenda ETA első hivatalos nagylemeze az EDGE Records / Hammer Music gondozásában. A digipak tokban piacra került – 19 dalt plusz egy intrót tartalmazó – hanganyag kiválóan összefoglalja a zenekar eddigi történetét, a régi, szinte kultikus számok (külföldi punk feldolgozásokra írt magyar szöveges dalok, valamint már a kezdetektől saját szerzemények) újrarögzítve, mai megszólalással kerültek a korongra, de ezek mellé új nóták is társultak.
Az album felvezetése képpen április végén „Nézz a világ seggébe” címmel egy szöveges videóval jelentkezett a csapat, amely egy nap alatt több mint tízezres nézettséget produkált:
Sáthy Róbert:„Minden olyan megkeresés, ami az ETA-ról szólt, – hogy majd támogatnak, meg ilyen lemezünk, meg olyan fellépésünk lesz – az eddig mind kipukkadt. Ezek magyarán csak „kihallgatások” voltak, hogy minél többet tudjanak meg rólunk. Úgyhogy el se hiszem, hogy végre tényleg a kezünkben van a lemez, hivatalosan és jó minőségben megjelent. Nagyon meg vagyok vele elégedve! És már úton van a következő, kb. a kétharmada készen is van, olyannyira, hogy az egyik új számot erről már el is játszottuk a Rock On! Fest-es koncertünkön.” A lemez a Metalshop kínálatában is megtalálható: www.metalshop.hu/product_info.php?products_id=17771 Legközelebb holnap az S8 klubban találkozhattok a zenekarral: www.facebook.com/events/190929631293958/ www.facebook.com/ETAzenekar/

[2016-09-08 16:49 feltöltő: Zsófi]