Alaposan felzaklatta a kedélyeket a haveri körömben a Ghostchant bemutatkozó anyaga. Első körben az előzetes promo nem győzött meg, de annyian linkelték és küldték, hogy elhatároztam, mindenképpen adok neki egy esélyt. Mint utóbb kiderült, igencsak nagy hibát követtem volna el, ha mellőzöm, mert pontosan azt a megszólalást és műfaji lehetőségeket kínálja az anyag, amiket én már nagyon régóta hiányoltam a magyar undergroundból.

A történelmi áttekintést nem tartom szükségesnem, illetve megemlíteni a tagok korábbi zenekarjait, mert valószínűleg aki ezt a kritikát olvassa, az ismeri a Newborn-t, a Nadírt, a The Idoru-t és a Bridge to Solace-t, aki meg nem, az járjon utána. Míg az említett zenekarok között kis erőszakkal azért jócskán van műfaji átfedés (kivéve Nadír), addig a Ghostchant egy teljesen más aspektusból közelít a zeneszerzés módszertana felé. A zene jócskán felvonultat crossover hatásokat, de nem egymástól teljesen idegen vadhajtásokat. Lényegében az anyag egyfajta sötét apokaliptikus hangulatot árászt, és ehhez a hangulathoz tartozó műfajok fegyvertárából válogat a lemez, de semelyik se dominál annyira, hogy egyértelműen be lehetne kategorizálni a stílust, amelynek határain belül mozog. Hatásként benne van a korai Entombed, ami death metal elemeket illeti, de ugyanakkor nagyon erősen érzem a Neurosis és a Converge ízét is, ami pedig különösen boldoggá tett, az a black metalos megoldások széles felvonultatása. Az ep időgépként röpít vissza egy rég elfeledett idő-intervallumba, amikor a Dark Funeral és a korai Marduk élte legszebb, középkori harmóniáktól se mentes virágkorát. A nyitó Prosperity Trough Enslament nóta hosszú, epikus, és egyben nyomasztó bevezetője azonnal emlékeztet arra, hogy mért szeretem a Neurosist, majd tovább haladva egy hardcore/punkos feszítő groove és a kántálós ének egyből reprezentálja, hogy Jakab Zoli nem felejt, és végül a hömpölygő mázsa súlyos riffelés újra a Neurosis világába kalauzolja a kedves hallgatót. Az ep-t továbbiakban is alapvetően a kifacsart hangzásvilág és a hardcore punkos lendület uralja nagyon sok black metálos fill’-el és Converge-s feszítő agyament dobolással, amit nem kevés helyen grind-os taktusokkal is fűszereznek. Külön kiemelném a dobos, Kocsis Máté teljesítményét, szédületes, hogy milyen érzékkel ugrál a témák sebessége között, és micsoda átkötések jellemzik a szélvész haragos punkos megoldásait. Biztos vagyok benne, hogy a dob nem programozott, mondjuk sértő lenne önmagára nézve is egy ilyen kipróbált zenésznél. A szövegek erősen szociálisak, elsősorban az ember által elkövetett kriminális és embertelen tetteket boncolgatja, amiket elkövetett mind önmaga mind a környezete ellen. Az előzetes hírek alapján picit féltem, hogy a hangzás nagyon fog hajazni egy crust-noise megszólalásra, de szerencsére ez a félelmem alaptalan volt. Mocskosan, zajosan, de mégis dinamikusan szól, minden riff-et ki lehet venni, és egyben élvezni is. Biztos, hogy nem várta senki, hogy a Ghostchant egy gagyi vállalhatatlan anyaggal merészkedik elő a zavarosból, de én személy szerint nem gondoltam volna, hogy ez a kis gyűlölet-bomba ekkorát fog robbanni. Összeállt egy sokat próbált baráti társasság, és összerakott egy olyan Ep-t, ami alaposan feladja a leckét a fiataloknak. Ezt azért merem így kijelenteni, mert az egy dolog, hogy a hagyományos vívmányokat tiszteli a zene és a megszólalás, de a komponensek egyvelege mégis egy olyan modern és egyben megfoghatatlan irányba mutat, amire személy szerint én még nem nagyon láttam példát itthon. Egy vérbeli underground lemez igazi underground arcoknak. www.facebook.com/ghostchantbp ghostchantbp.bandcamp.com/album/slaves-ep