Bizony, új szelek fújdogálnak a hideg északról, ugyanis itt most egy norvég hordáról van szó, név szerint a Kvelertak, Kvelertak albumáról. Olyan összetett történetről esik szó, amit nehéz elkezdeni, de ha egyszer elkezdted, és ráéreztél, még nehezebb lesz letenni, és befejezni.

A srácok, ügyesen kombózták a rock’n rollos témákat, a black metállal, olyan élvezhető minőségben, és olyan érzékkel, hogy itt bizony egy érdekes egyveleg jött létre. Igazság szerint egyik műfaj sem áll messze a skandináv világtól, sőt ha a black metálról esik szó, mindenki az északi országokra asszociál. Szövegeik norvégul íródtak, ami azt hiszem nem érzékelhető különösebben, ha azt vesszük alapul, hogy az egész albumon a rikácsolós, ordítozós, károgós téma van előtérbe helyezve, egyébként teljes mértékben passzol a zenéhez. Nos, az album indító dala, az Ulvetid, egy igazi, hamisítatlan, darálós, de ugyanakkor bulizós nóta lett, ami igen hamar érzékelteti veletek, mit is akar mutatni ez a csapat. A következő nóta a Mjød, az első klipesített dal, hamar sláger lett underground körökben fülbemászó északi dallamával, és pajkos táncolhatóságával. A következő öt dalt, nevezetesen a Fossegrimet, a Blodtørstot, az Offernatot, a Sjøhyenar (Havets Herrer)-t, és a Sultans of Satant is ez a varázslatos felhő lengi körül, mint a már említett Mjød-ot, valahogy mégsem egy kaptafa. Ennél a pontnál jön el, az általam érzékelt első szakadás az albumon, nevezetesen a Nekroskop című, kissé tudathasadásos, és örjöngő hangulatú 5 perces mizéria, ami szerény véleményem szerint az egyik legeredetibb darab az albumon. Nincs megállás, következik a Liktorn, ami talán a legérzékletesebben mutatja be azt, mit is jelent a csapat számára, hogy „helo, mi igen is északi arcok vagyunk”. Az egyetlen dolog, amit kicsit negatívumnak tudtam be, az az utolsó két nóta, Ordsmedar av Rang, és az Utrydd dei Svake. Előbbi talán azért, mert az összes többi nótával ellentétben, ez kissé unalmas, monoton, elhagyható lett volna. Az utolsó dal pedig azért, mert rettenetesen el lett nyújtva, kissé soknak éreztem, nyögvenyelősre sikeredett, annak ellenére hogy egész jó témákat dobtak össze benne... Mindent összevetve, egy remek albumot kaptam kezembe, egy olyan együttestől, akik bizony egy csapásra a semmiből lettek valakik, az amúgy is telített underground színtéren. Bátran ajánlom a Turbonegro, és a Converge szerelmeseinek, gyüjteményük egy üde pontja lesz, ebben biztos vagyok.Sok sok irigyesük, és rajongójuk( ők vannak többen) van már, és bizony mind két pólus várja már a folytatást, ahogy én is...