Picit megkésve, de annál nagyobb kedvel vetettem bele magamat a Sick második stúdió albumába. A dunaszerdahelyi 4-es folyamatosan munkálkodik valamin, és ennek következtében viszonylagosan gyakran jelentettnek meg profi, önerőből készített kiadványokat.

Sok helyen ezt az új kiadványt metalcore-ként jegyezték, szerény meglátásom szerint pedig ehhez semmi köze sincs. Ha nagyon kategorizálni szeretnék, akkor is csak nagy nehezen tudnám ráerőszakolni a „Nu metal” jelző egy sajátos prog-os aspektusát. A zene felvonultatja azt a kelléktárat, amit a crossover kimerít, ezért is maximum a hangzásból és a számokban használt zenei megoldásokból lehetne azt az időintervallumot realizálni, amikor hasonló volt a „mainstream” zeneszerzés módszertana, ez pedig a nu metál hőskorára esett. Számtalan ütemváltás és „zenei hangulatváltás” jellemzi a zenét. Maguk a riffek és a groove-ok relatív egyszerűek, és a hörgős, valamint nagyon eltalált dallamos ének érdekes módon már elsőre magával ragadja az embert, pedig a sok ütemváltás, és a sok téma hallatán azt gondolnánk, hogy azért alaposan át kell rágni a lemezt. Aki már látta élőbe a Sick-et az tudja, hogy professzionális módon bánnak a hangszereikkel, de akik 500 bpm-es „guitar sweep” technikákra, és villogó skálázásokra vágynak, azok rossz ajtón kopogtatnak, ugyanis a komplexitást tekintve folyamatosan egy név járt a fejembe, aki hírhedt minden józan észt nélkülöző ütem technikai megoldásairól, az pedig nem más, mint a Meshuggah. A számoknak plusz löketett ad az egyben kreatív, helyenként nagyon hangulatos basszusjáték, ami sok helyen kifejezetten „Tool”-osan hat. Kuriózum a zenekari felállást tekintve, hogy az énekes egy nagyon csinos hölgyemény, ha kell, hörög, ha kell rappel, screamel és még sorolhatnám, de legerősebb skill-je egyértelműen a tiszta dallamos(!) ének, általában metál zenekarokat tekintve pedig pont a túlspirázott erőltetett hisztis, minden szakmaiságot nélkülöző nyivákolás szokott az őrületbe kergetni. Nem szeretnék kiemelni egyetlen egy számot se, mert mindegyikben hasonló fegyvertények vannak, sőt ami mostanában nagyon ritka, simán végig tudom pörgetni a lemezt akár többször is egymás után. A track-ekben helyett kap az elektronika is, illetve a humor, látszik nem veszik komolyan magukat, csupán zenélni szeretne a quartet. Negatívumként két dolgot tudnék kiemelni, de ebből az egyik erősen szubjektív. A keverés túl steril és helyenként nem érzem az arányokat eltalálva, a hörgős ének pedig annyira elnyom mindent, hogy helyenként kifejezetten idegesítően tud hatni. Alapjába véve a Sick az első stúdió albumához képest túl sok mindent nem változtatott a koncepcióban. A fejlődés egyértelmű, és sokkal fogósabbak a számok. Eddig is megvettek, de most meg már kifejezetten hallgatom is őket. Patent kis kiadvány lett ez. www.facebook.com/pages/SiCK/288074791164 Letöltés : soun.bandcamp.com/album/horse