Szégyellem magam, ez volt az első dolog, ami eszembe jutott Skizotype kapcsán, amikor meghallgattam… Az ok: megint lemaradtam valamiről, és hajlamos vagyok a magyar undergroundot egy kalap alá venni, és úgy levonni a következtetéseket, hogy nem ismerem azt, hogy milyen nagyszerű előadók munkálkodnak a háttérbe, létrehozva páratlan klisé- mentes zenei miliőket, felrúgva minden zenei demagógiát, és páratlan üzenetet reprezentálni a világ felé.

A srácok biztos, hogy meg fogják kapni a „sznob” és „álművészkedő” jelzőt, nehéz feladat lesz egyáltalán eljuttatni a saját közönségükhöz a zenéjüket, mert a vélemények, amiket kapni fognak a magyar szocreál metál színtértől könnyen elkeseríthető, és kiábrándító lehet. De nem hiszem, hogy az olyan véleményekkel foglalkozni kéne, hogy: „ebben nincs is gitárszóló bammeg, meg mi ez bammeg meg hol a söröm bammeg?”. A Skizotype a gondolkodó ember zenéje, egyrészt mert rendkívül komplex, nem azonnal beérő, mindig csak egy picivel mutat többet magából, és sokrétű mondanivalóval rendelkezik. Másrészt pedig a dalok érzelmi kifejező faktorral rendelkeznek, érdemes rajtuk gondolkodni, a puszta harmóniák képesek érzelmi állapotokat kreálni. Ha a stílust be kéne határolni, akkor természetesen elsősorban az általuk is elismert hatások dominálnak leges-legjobban talán a Nine Inch Nails, ebből kifolyólag bőven van disszonancia a zenében, de ezt sikerült olyan karakteresen megoldani, hogy egyáltalán nem zavaró, hanem ezek a megoldások nélkül pont, hogy hiányt szenvednének a dalok. Ha valaki ismeri a fent említett együttest, akkor tudja jól, hogy a Skizotype ennél sokkal több szempontból közelít a zeneszerzés módszertana felé. Van itt Darkwave nem kevés Industrial hatás, persze benne van a Tool irányvonalából merített progresszív kifejezésmód is. Ugyanakkor nem kevés Trip-Hop-os hatással van ez megfejelve, nagyon sok finom kis melankólia elsősorban a Massive Attacket juttatta eszembe, és a rockosabb részek a korai Smashing Pumpkins eszköztárával is élnek. De még majdnem, hogy a Ministry hangzásvilágából is merített egy-két dal. Na most az itteni felsorolást sikerült a zenekarnak egy befogadható, és kifejezetten élvezhető egészé összeolvasztani, ami a maga teljességben fejezi ki a Skizotype zenei ösvényét. Ami nagyon nagy erőssége a zenekarnak az a férfiének és női vokál. Általában ebből elég gagyi megoldások szoktak születni a gyakorlatban, a maga egymásnak válaszolgatós ezerszer elcsépelt, és eljátszott klisés megoldásával, de a Skizotype teljesen más munkafolyamatok szerint dolgozik. Sehol sem érzem cikisnek az éneket, a három énekhang nagyon szépen kiegészíti egymást, és mint a fiatal bandák esetében általában, itt nyoma sincs az úgynevezett „túléneklésnek”. Maguk a számok nagyon kerekek, tökéletesen elhinném akár azt is, hogy ez egy sokat próbált tengerentúli zenekar. Nem kényszerűen egymás mellé pakolt riffek tömkelege, hanem egy teljesen tudatos zeneszerzési folyamat végeredménye ez a konceptalbum. Maga szomorkás vészjósló, zongorafutamaival, melankolikus érzelmi berendezkedésével nem ajánlanám szülinapi zsúrra háttérzenéhez, de ha valaminek van üzenete, és komolyabb szociális és társadalmi kérdéseket boncolgat, aligha lehet pozitív mondanivalója a mostani berendezkedéseket figyelembe véve. Én úgy gondolom, hogy a görbe tükröt sikerült a maga módszereivel a zenekarnak a társadalom elé tartania. A számokat figyelembe véve nehéz lenne egyet-egyet kiragadni, talán a legslágeresebb nekem a Voodoo doll a maga akusztikus betéteivel és siránkozó énekével. A legkomolyabb tételek a Visual Heat II és III, kifejezetten félelmetesre sikerültek, maguk a hangszerek annyira kimunkáltan és lidércesen kúsznak sejtetve egymás alá, hogy biztos nem hallgatnám egy éjszakai horgászat során. Kifejezetten tetszenek ezek a merész, leginkább egy ütvefúró zajához hasonlítható slampler betétek. Ami a zenének az elektronikus részét illeti, szintén hozzáértő kezekről tanúskodik, maguk a groove-ok, effeksorok kifejezetten egyéniek, látszik ,hogy nem össze-vissza lopkodták a net-ről hanem kifejezetten a nótákhoz készültek. Régen csalódtam ilyen kellemeset, nagyon örvendetes dolog, hogy egy ilyen fiatal zenekar ilyen komoly bemutatkozással örvendezteti meg a nagyérdeműt. A stílust tekintve pedig kifejezetten kuriózum számba megy. Csak remélni tudom, hogy a Skizotype-nak kellő elszántsága van, hogy még sok ilyen „keserű érzelmi” utazásra kalauzolja a hallgatóságot. Az év legfontosabb magyar elektro-industrial kiadványa és egyben bemutatkozása, fikarcnyi kétség sem férhet hozzá.