Ahhoz képest, hogy meglehetősen csapongó időszak jellemezte a Stiff Bastard utóbbi egy évet, egy vérfrissítés olyan löketett adott a zenekarnak, hogy egyből le is vágtak egy EP-t, a magyar keményzenék egyik legvéresebb hentes pultjára.

Az új anyag azonban messze túlmutat egy szokásos EP-n, meglátásom szerint a jövő irányvonalát is vázolja. Ami egyből szembe tűnik, hogy a nóták ultra-brutálok, de mindezt sikerül egy olyan formába önteni, hogy az eddigi anyagokhoz képest sokkal karakteresebbek, és egyben rendezettebbek is. Ne tessék itt arra gondolni, hogy Ricskóék átmentek táncdal-fesztiválba, csak egyszerűen a sok-sok éves tapasztalat következtében megtanultak a srácok igazán komplex és karakteres számokat írni. Ez intervallum alatt nemcsak kialakították a saját stílusjegyeiket, hanem van már egy olyan megszólalása is a zenekarnak, ami egyből felismerhetővé teszi őket. Gondolok itt elsősorban a ritmusszekcióra, a tipikusan zakatolós, monoton, agresszív játékra, amely már mérföldekről mutatja, hogy kivel is állunk szembe. Az EP a maga három számával, nem sok, de annál tartalmasabb tételeket tartalmaz. Az első Mr. Armstrong was Wrong kapásból a szokásos módszertan szerint indul, marha jó hangzással, amíg hirtelen be nem robban a tiszta ének(!). Ilyenkor az ember egyből elgondolkozik, hogy valóban a Stiff Bastardot hallgatja-e, de a végeredmény 100%-ban meggyőző, a nótákat sikerült úgy megalkotni, hogy hűek tudtak maradni önmagukhoz, a végén a belassulás fantasztikusan jó, már-már Neurosis-os, Crowbar-os időket idéz. A következő szám nekem a legsúlyosabb, egyben legjobban riff központú. Itt is van dallamos ének bőven, de Ricskó agya ment hörgése uralja a számot végig a szintén dallamos ének mellett. Nos, ha eddig nem lepődött meg a kedves hallgató, akkor az utolsó számon biztos megfog! Egy utópista hangulatú, elszállós témákat felvonultató szerzemény fogja tovább borzolni a hallójáratokat. Az EP legjobban eltalált szerzeménye, isten igazából nem is kell kategorizálni, de aki szereti a Neurosis-t és a Ministry-t, annak nagyon be fog jönni. A tam-ozás nagyon erős ízt ad a számnak, egy zaklatott lüktető felkavaró szerzemény formájában. Nem tudom, hogy ez a finom kis váltás mennyire volt tudatos, de az biztos, hogy ez egy teljesen új kategóriába helyezi a Stiff Bastard-ot. Meglepő ,hogy egy ennyire merész anyaggal jöttek elő a srácok, de véleményem szerint ez valóban más, de egy annál tartalmasabb kompozíciót reprezentál.