A Rézmál klub egy kicsi, ám annál hangulatosabb kávézó-kocsma Budán, a Marczibányi téren. Annak ellenére, hogy a színpad egy könyvekkel megrakodott kis sarokban van kialakítva, ahol egy négy fős zenekar már éppen nem fér el, nagyon oké a hely (beleértve a hangzást és a koncertélményt is). Itt lépett fel – idén másodízben – a Stonedirt, mely a hazai underground metal színtér egyik kiemelkedően tehetséges és ambíciózus zenekara. Lehet persze mondani, hogy elfogult vagyok Velük szemben – ám tény, hogy mióta először meghallottam e csodás-vad muzsikát, a rabja vagyok, és odateszem magam minden bulijukon…

Zenéjük southern-ízekkel kevert (ez főleg a korai anyagokra igaz) stoner-thrash, ám jellegzetesen félreismerhetetlen, sajátos hangzásvilággal. Az utóbbi időben inkább e karcosabb-harapósabb témák irányába mentek el – ez hallható a tavalyi lemezükön (Inherited Fever), és tetten érhető a koncertjeiken is. A „megszokott” – és igen széles repertoárból merített – feldolgozások mellett mostanában főleg e beindulós, új dalokat játsszák. És meg kell hagyni, nagyon profi módon! Az elmúlt hat év alatt megszámlálhatatlan bulijukon lehettem ott, és nagyon érezhető, mennyit fejlődtek… a színpadi fellépésük, mozgásuk, összehangoltságuk és játékuk tekintetében egyaránt! Koncertjeiken nyoma sincs görcsösségnek vagy üresjáratnak – lendületesen, magával sodróan és érzéssel játszanak. Átütő ereje van! Ezek a srácok szívből, érzéssel zenélnek – kompromisszumok nélkül, őszintén … őszinte embereknek. Témáik sokrétűek, szövegeik (melyeket az énekes Endru ír) egyszerre elgondolkodtatóak és egyenesek. És éppúgy földbe döngöl, mint például a Pantera szövegei… Itt sincs semmi mellébeszélés – ez a muzsika zsigerből jön, és ha kicsiny létszámú is a rajongótáboruk, ők pontosan értik és átélik, miről szólnak e dalok… Ahogy már megszokott volt: a koncert ezúttal is dinamikus és katartikus volt; egyszerre tudtam önkívületben zúzni és átlényegülni e zenére. Jó volt látni, hogy a kis számú közönség ellenére is töretlen lelkesedéssel és hévvel játszanak! S hiába a szűkre szabott műsoridő, semmi hiányérzetem nem maradt a buli után – melynek minden pillanatát élveztem… Jómagam a Sabbath-klasszikus Children Of The Grave-re robbantam be (szinte szó szerint), és gyakorlatilag ott álltam fél lépésre az énekes Endru és a gitáros Balu előtt, akik végig a közönség soraiban játszottak (lévén a kis színpadon nem jutott elég hely…)! E nóta egyébként – amellett, hogy szövege időtállóbb és aktuálisabb, mint valaha –, felidézte bennem a hajdani Wall Of Sleepes időket, amikor még Ők játszották ezt a bulijukon… Mire felocsúdtam, már egymást követték a beindulós dalok – s nem tehettem mást, mint vadul headbangeltem, annak rendje és módja szerint! Semmi üresjárat nem volt, lenyomták ellenben az új lemez legvadabb számait, úgy mint a kirobbanó erejű Monstert, a klipnóta Hellectric Steelt vagy az örök kedvenc Kingdom Of Medusát! A korábbi, Redneck Blues albumról csupán egy nóta került elő, a Stonedirt-bulikon kihagyhatatlan Wretched Me (amely dal egyébként szerepelt anno egy Let The Hammer Fall-válogatásalbumon is..)! Mi tagadás, ez is leszedte a fejemet! S bár mostanában elmaradnak a programból az elszállósabb, southern ízű, régi számok, így sajnos a jellegzetes és zseniális Southern Records And Beer and Brandy is, éppúgy szeretem ezt az „új”, karcosabb irányvonalat, mert hamisítatlan Stonedirt!!! A harapós riffek, a kiváló hangzás, a srácokból áradó, sodró erejű dinamizmus és vad erő egy újabb fantasztikus hangulatú bulit teremtett! A Pantera és Sabbath-nótákat pedig szintúgy bármikor elhallgatom – és egy olyan erős zárást már tényleg nem lehet fokozni, mint a ráadásban eljátszott Electric Funeral volt!!! Ha jól sejtem, ez már előkészítése volt a soron következő Black Sabbath Estnek (!), ami dec. 7-én a Showbarlangban kerül megrendezésre. A színvonalat és „feelinget” biztosan hozzák majd, ezt tavaly, a Dürer Kertes Sabbath Esten már bizonyították… Mi mást mondhatnék még? Hagyom, hogy átitasson e zenefolyam, mely számomra időn és téren kívüli, örök csoda, s olybá tűnik, mintha véremből s álmaimból született volna meg, hogy magával ragadjon és belemerüljek… /S míg nem hallhatom Őket újra, erre a „szent” érzésre emlékezem…/ www.facebook.com/Stonedirt