Huszadik évfordulója a kedvenc nyári metálfesztiválunknak, mely olyan fellépőgárdát hozott össze, hogy bárki előzetesen is összetette volna a két kezét, hogy részt vegyen az eseményen. nekünk megadatott és minden képzeletünket felül is múlta, amit kaptunk ettől a hosszú hétvégétől.

0.nap A szervezők már a nulladik napon hatalmas meglepetéssel szolgáltak. A hivatalos honlapon a napi programot mindenhol MEGLEPETÉS fellépőkkel jelezték, és a helyszínen kaptuk meg a napi menetrendet. Azt hiszem mindenki dobott egy hátast, gyakorlatilag headliner fellépő listát kaptunk. Ámen A másik nagy meglepetés, hogy átszervezték a színpadokat. A T-Stage kinőtte a sátor színpad státuszát, a tavalyi Pain színpad költözött a helyére, így nagyszínpaddá változott, ami már hatalmas szabadtérrel rendelkezik. Nem csodálom, hogy meglépték, amilyen fellépőlista volt nem fértünk volna el a sátorban, még így is néha szűkös volt a hely, annyian voltunk. Kapott egy szuper óriás kivetítőt is. Born From Pain: Hardcore rajongók körében legendának számító banda, igazi old-school hardcore metálja letépte az arcunkat. Nem tudom, hogy hogyan csinálják ezek a régi HC bandák, de egy hatalmas szabadtéri fesztiválon is fergeteges klub-buli hangulatot tudnak teremteni, ahol minden rajongó vagy csak kíváncsiskodó egyformán vigyorogva jól érzi magát. Amon Amarth: Az este csúcsfellépője számunka. Tanakodtunk előtte, hogy vajon mi lesz, hiszen másnap is felléptek a nagyszínpadon. Hamarosan megkaptuk a választ a kérdéseinkre. Igazi régi dalokat, múltba visszarepülős műsort kaptunk. Vikinghajós színpadkép, hidegrázós látvány, viking harcosok. Múltidézés volt a javából,a régi keményvonalas death metalos nagy klasszikusok kerültek terítékre, olyan érzése volt az embernek, mintha visszacsöppent volna a zenekar (h)őskorába. Még a színpadi fények is azt idézték, mintha egy régi filmet néznénk. Jó volt hallgatni a Death In Fire-t, Asatort és a réges-rég hallott kedvenceket. A közönség teljesen megvadult. Volt a földön ülve tömeges evezés, elképesztő látvány volt. A csapat jött, látott, győzött és a végén a Fővikingünk bejelentette, hogy a vikinghajós díszletet a fesztiválnak ajándékozzák. Powerwolf: Félelmetesen jól működnek élőben, jól felépítették magukat. Profi előadásmód, Attila Dorn tenyeréből eszik a közönség, mellette énekesünknek nagyon jó a hangja is ehhez a stílushoz. A zene igazán belemászik a füledbe, tudod, hogy hallottad már valahol, mégis egyedi megoldásokkal színesítik. A dallamok és a refrének tökéletesen el vannak találva. Igazi vérprofi csapat, mindig élvezetes műsorral. 1.nap Firkin: hazánk fiai és lánya produkciójára a korai időpont ellenére is sokan voltak kíváncsiak. Az utánuk lévő két produkción sokkal kevesebben voltak a színpad előtt. Ezt a jó kis ír-punk-kocsma rockot magas színvonalon és elég autentikus módon adják elő. ezért megérdemelnek minden figyelmet. Nagyon jók voltak, a közönség egyszerűen kajálta őket. Ez azért büszkeséggel tölti el az ember szívét. Ez után pedig kíváncsian vártuk, hogy az idén még izmosabbra duzzasztott nagyszínpadon hogyan oldják meg az eddig két pódiumot megosztott programok gyors átszerelését. Ilyet még nem láttunk fesztiválon, már előző este is találgattunk, hogy hogyan fogják csinálni. Arra tippeltünk, hogy forgószínpad lesz, és lássunk csodát igazunk lett. Amikor vége lett a Firkin produkciójának, szépen elkezdett forogni a színpad belső tere, mint egy modern színházban, és megjelent a következő zenekar kompletten összerakott cucca, színpadképe, hangosítással együtt belőve, ezúton is gratulálunk a szervezőknek. Obituary: floridai ős death. Ezzel a csapattal és a Death-el szerettem meg ezt a műfajt még a 90-es években. Számomra minden koncertjük az időutazás. Amikor belecsapnak a húrokba és megszólal az a jellegzetes hang, mintha egy időkapszulából lépnének elő, mint régen. A hosszú hajak, a hangzás, egyszerűen sosem lehet megunni. Most is vérprofi műsort adtak, látszik, hogy náluk ez egy igazi örömzenélés. Mindenkinek ajánlom ezt a középtempós, de iszonyat erősen húzós metált. Mélyen a zsigereinkre ható riffjeikkel minden fémzenerajongót bólogatásra késztető muzsikájukkal mindig elvarázsolnak. Mindenki nézze meg őket, ha teheti. igazi legendák. Long Distance Calling: Egy kis délutáni varázslat. nemrég ismertem meg őket, de elsőre betaláltak. Amorphis, korai Anathema, Opeth és egyéb elszállós varázs zenékhez tudnám hasonlítani a muzsikájukat. A második szám után az előbb említett híres bandák által kiváltott hatások értek el, egyszerűen az embert felkapja a zene és az ismeretlen magasságokba emeli a lelket. Belső spirituális utazás, ahonnan nehezen tér vissza az ember. ez most is így történt, a műsor végén álltam csak, hogy ennyi és vége?...ebből még kell. Devin Towsend Project: A kanadai varázsló. Az első nehéz választás következett. Két különleges koncert között kellett választani, Moonspell akusztikus vagy Devin mester. Én az utóbbit választottam. Az ő figurája megkerülhetetlen a mai zenei életben. igazi őrült zseni, a metál zenének teljesen kitolja a határait, modern, sokszor táncolható zenei elemeket épít bele a produkcióba, aztán hirtelen élesváltásokkal az arcunkba tolja a szigorú, kőkemény metált. Elég megosztó figura, vagy imádják, vagy utálják. profi zenészekkel, összeszokott csapattal jön már évek óta, csak vigyorogni látni a zenészeket, egy igazi örömzenélés ez, pedig nagyon komoly dolgokat játszanak. A főnök meg hol grimaszol szigorúan, hol teli szájjal mosolyog a számok között pedig eszméletlen humorával szórakoztatja a közönséget. Közben pedig múlik az idő, észre sem veszed, beszippant az egész. A korona ékszere, lassan már állandó vendég Anneke, aki csodálatos hangjával, mosolyával, kisugárzásával abszolút beleillik ebbe a csodavilágba. Aztán csak arra eszmélsz, hogy az utolsó szám, a varázslatnak vége és te csak ott állsz és még benne vagy, és még benne is maradnál jó sokáig. Nile: metál Egyiptom dallamaival. Igazi, egyedi ízű, technikás death metal. Az egyiptomi témájú szövegekkel, és egyiptomi ihletésű zenei motívumok belecsempészésével váltak egyedivé. Énekes fronton történt tagcsere után kíváncsi voltam, hogy mennyire változik az egész produkció karaktere. Nem változott semmit, még mindig az őstagok hörgése a domináns, az új énekes azt hozza, amit az elődje. itt érdemes megjegyezni, hogy az ilyen durva zenét sem kell keménykedve előadni, hőseink gyakorlatilag végig vigyorogták a koncertet. A harmadik számnál beütött a zenei varázs, szépen végig bólogattuk a showt. ez a nap ilyen zenei varázslatból varázslatba történő lelki utazás, és még koránt sem volt vége. Amon Amarth: A vikingek visszajövetele. A tegnapi showt lehet-e überelni? – tettük fel a kérdést. Hát igen, lehetett. teljesen más színpadkép, vikingsisak a színpad közepén, sárkány hátul, szóval készültek a svéd barátaink, hogy ismét lenyűgözzék a nagyérdeműt. Ez a műsor főleg az idei turné programjára épült, persze megspékelve a tegnapi napon kimaradt régi nagy slágerekkel. Ügyesen kombináltak, nem volt egy szám sem, ami tegnap elhangzott volna. Az új számok dallamosságát én nagyon szeretem, sokkal változatosabb tőle a produkció, nem ül le, végig hasít. Mint már említettem, őket nagyon kedveli a német közönség, a koncerten végig együtt lélegzik a zenekarral a vikinghordává változott tömeg. Végig éneklik a számokat, még a gitárszólókat is nagy átéléssel énekli mindenki. Egy tökéletes harci gépezet, professzionális show, minden tökéletes. Ez mindig olyan, mintha az ember tényleg visszamenne és hódítana velük. Futás, letarolni mindent és megünnepelni a győzelmet a Raise Your Horns-al. Letaroltak minket is. Wardruna: ősi viking dallamok szárnyán. Aki látta a Vikingek sorozatot, annak talán felsejlik, hogy ők csinálták a zenéjét javarészt. Ezt az ősi hatású, igazi ösztönökre ható zenét ez a formáció úgy adja elő azokkal a népi hangszerekkel, hogy aki fogékony erre, szinte pillanatok alatt a hatása alá kerül. Ahogy megszólal az ősi varázslat, erre tökéletes északi régmúltból derengő dallamok, szinte sámáni témák, férfi és női énekkel váltogatva. Régi bőrdobok ritmikus hanga egyszerűen átrepít egy ősi világba, ahol még a természet erői és Odin a mindenség atyja uralta a világot. A színpad fényei is ezt tükrözik, sejtelmes, teljesen minimál megvilágítás, itt a zene a lényeg. Ahogy már írtam ma ámulatból ámulatba esés volt. Nekem ez a zene egy spirituális utazás volt. Becsuktam a szemem és már nem voltam ebben a világban, láttam ősi tájak vadságát, gyönyörű vízesések zabolátlan erejét, repültem a szélben fjordok felett. Ez a zene egyszerűen ott és akkor maga volt a csoda. 2.nap Battle Beast: délután tökéletes felvezetése ez a finn banda. Zenéjüket úgy tudnám definiálni, hogy ilyen rockos, dallamorientált, néhol popzenébe átmenő, könnyed muzsika, a megszokott finn minőségben. A fő húzója a csapatnak ez a démonnak öltözött énekeslány, akinek akkora dög van a hangjában, hogy elviszi a produkciót a hátán. nekem bejönnek, mindig megnézem őket. Cellar Darling: Három volt Eluveitie tag saját csapata. Láttam tőlük pár klipes nótát, bizakodva álltam hozzájuk. Jó volt az egész, működött szépen, de számomra már a felétől unalomba fulladt. nem volt túl változatos. Jó z irány, talán pár év és kiforrja magát a dolog. Epica: Hollandia legszebb szépsége és szörnyetegei. Délutáni időt kapnak mindig, így az elején még álmos közönséget be kellett melegíteni. Simone ma is csodaszép énekes, a sminkje is gyönyörű, szemhéja olyan mintha tükör lenne. Hangja az utóbbi években rengeteget fejlődött, már minden tartományban magabiztos és megfelelő hangerővel minden hangot tökéletesen hoz. Az a vörös hajzuhatag, a kisugárzás, a megtestesült női énekesideál. Mark brutális hajókürt szerű hörgései adják a tökéletes kontrasztot Simone angyali énekléséhez, és hát maga a zene dallamos, mégis igazán metálosan horzsoló riffjei egyszerűen telitalálat. Amit a színpadon művelnek, az igazi örömzene, egyszerre szórakoztatják a közönséget és végig megy az egymással való marháskodás. Mindenki egy külön egyéniség, de itt még rátessznek egy csavart, mert szintetizátorosuk egy külön sínpályán száguldozik a színpad egyik oldalából a másikba. Aztán egy különleges ívű hordozható szintivel bodysurf-özik a közönségben. Annyira profik, mégis emberiek, lemezről lemezre fejlődő zenéjükkel nagy kedvenceim lettek. Itt már várható volt egy brutális vihar. menekültök is be a kempingbe, így pár zenekart innen néztünk végig kivetítőkön. Eluveitie: Kíváncsi voltam, hogy sikerül a régi tagok pótlása, pláne énekesnői poszton. Jelentem, tökéletesen. Az új énekelánnyal nagyon nagyot húztak, teljesen jó, kicsit más hang, de legalább nem kópia, és nagyon jól állnak neki a régi számok. Örülök neki, mert nekem mára ez az egyetlen folk-csapat, akit még mindig szeretek. Nem adták fel a metál gyökereket, nem a múltból akarnak megélni, mennek tovább az útjukon. Mindig jó őket látni, egy össznépi táncmulatságot képesek bárhol bármikor csinálni. Kreator: A trash császárai. A két évvel ezelőtti koncert volt talán a legjobb, amit valaha láttam tőlük. Szerencsére az égiek is melléjük álltak, az eső abbahagyta mire kezdtek. hatalmas tömeg várta őket a hazai pályán. Egy teljesen új színpadképpel készültek, ami ismét impozánsra sikeredett. Nem volt tele hatalmas kivetítőkkel, hanem sok kicsivel ahol egymás után követték egymást a képek jobbról balra. A színpad megvilágítása zord, sötét hangulatot árasztott, telitalálat. A hangosításról annyit, hogy a hangerő és az beállítások tökéletesek voltak, konkrétan letépték az arcunkat, de hát nekik ez dukál. A számok már az új korszak csúcslemezeiből vannak szemezgetve, kicsit változatosabbak, néhol dallamosabbak is, de én imádom őket. Szépen azért be van csempészve néhány régi, brutálisabb sláger is, például az én személyes kedvencem a People Of The Lie, ezen rendszerint végem van. A minden , ami szem-fülnek ingere. Mille frontemberi képessége lenyűgöző, ahogy hergeli a közönséget, erre születni kell. Az első pillanattól kezdve vibrál a levegő, olyan energiák szabadulnak el az emberekből, hogy az hihetetlen. Mindenki együtt lélegzik, itt is együtt énekeljük a számokat, gitárszólókat, fenomenális érzés. A Kreator jött látott és győzött. Amorphis: a finn varázslat. A koncertjük mindig egy zenei csoda, ezt a zenei világot mindig szerettem. Pláne úgy, hogy a legutóbbi lemezük remekül sikerült. Számomra kicsit a régi idők nyersebb korszakait remekül ötvözte a mára már nagyon fogós északi dallamokkal. Ahogy megszólalnak a gitárok, az ember érzi, hogy köbe öleli a zene, szépen hömpölyög, sodor, varázsol, lüktet, él. egy különleges zenei burokba kerül az ember, ahol látja az energiákat, ami felrepíti a földön túli boldog világba, ahol lebeg a zene szárnyán. Igazi ünnepi esemény egy 20. évfordulóhoz, az ember emlékezetébe beleég örökké ez a műsor. Maga a fennkölt csoda. 3.nap Delian: Hollandia új üdvöskéi. Hollandia talán a fellegvára ennek az énekesnős, dallamos metál műfajnak. Megvan a recept – vegyél egy bájosan szép és jóhangú énekesnőt, ez megvan, nagyon jó a kisugárzása a hölgynek és a fülemnek pont ideális a hangfekvése. A zenekar pedig profi, közönségszórakoztató zenészekből áll. Mostanában bevettek egy vékony lányt gitározni, olyan színpadi jelenléttel, hogy lenyűgöző. Már csak egy kell, a fülbemászó zene. itt kérem minden összeállt, néhol popzenés kicsit, de nagyon jól áll nekik. Igazi, jó kis kellemes muzsikát csinálnak, tele dallamokkal, és dögös refrénekkel. Igazi délutáni fesztiválhangulatot csináltak. Havok: modern trash. bevallom nemigen ismertem őket, a fesztivál előtt füleltem bele pár dalba Boninék javaslatára, meggyőztek. Ez a modern és sokszor számomra jazz-es elemekkel megtűzdelt trasht élőben így előadni, hát őszintén szólva leesett az állam. Olyan elánnal tolták végig, mintha valami HC csapat lett volna a színpadon. zeneileg pedig földbe döngöltek. itt van az új generáció, örülök, hogy a trash újra éled és képes megújulni, mert ilyenkor dobog igazán a vértrasher szív. Dark Tranquillity: Göteborg varázslói. Számomra ők a melodic-death mai hősei, a többi fegyvertárs akikkel együtt kezdtek, kicsit más irányba haladtak már. Persze ők is dallamosodtak, de megtartották a védjegyeiket. Bennük van még az a hideg skandináv death metál, amit színesítenek dallamokkal és hidegrázós élménnyel. Végre nagyszínpadot kaptak, ahol hatalmas tömeg fogadta őket, amit nem győztek megköszönni. A csapat mozgatórugója Mikael Stanne sokszor elérzékenyülve mondott köszönetet a publikumnak. Amit pedig ők nyújtottak nekünk az egyszerűen hidegrázós élmény, hiszen annyira erősek élőben, hogy az egész műsor magával ragad. Énekesük karizmája pedig rendkívül magabiztos és magával ragadó. Mosolyog, gesztikulál, irányít, szóval nem lehet nem oda figyelni rá. A zenekar pedig nyomja alá a fémzenét, mostanában a fiatalabb Amott tesóval kiegészülve. Nem kis fegyvertény, nagyon szeretem a gitárjátékát, igazán húzóssá teszi a hangzást. Régi és új korszak zenéit játsszák ügyesen összeválogatva és persze közben a színpad kivetítőjén megy a már védjegyükké vált egyedi animáció. A közönség az első pillanattól kezdve velük együtt él, ordítják a refréneket, tökéletes az összhang. Persze a vége felé már jönnek a legnagyobb slágerek, elszabadul a pokol, mindenki önfeledt tombolásba kezd. Mikael pedig megint megmutatja az emberi oldalát, amikor az utolsó számnál végigszörföli a közönséget a keverő toronyig, hogy felköszöntse szülinapján a hangtechnikusát. Hatalmas élmény volt ez, mert végig énekelte a számot a közönség „kezén”. Visszaérve elérzékenyülve köszönt meg mindent. Mi is köszönjük nekik az élményt. Heaven Shall Burn: Számos kedves emlék fűz ehhez a csapathoz. Itt a Breezen is őket mindig jó látni, hallani. Őket kedvelem ebből a metalcore-deathcore szcénából, valahogy ellentmondásosabbak, metálosabbak, elementálisabbak a többieknél. Most sem kellett csalódnom. gyakorlatilag, ahogy belecsaptak a húrokba felrobbant a színpad, szétáradt az energia a közönség felé, felforrt a publikum vére azonnal. Kezdetét vette a mosh pit, circle pit, wall of death és örjöngés. A színpadkép is fenomenális volt, egy fél gyárépületet láthattunk háborús körülmények között. Igazán szépen ki volt találva. Főhőseink pedig csak adagolták a zenét kíméletlenül, ellenállhatatlanul. A koncertre, ha egyetlen szóval kéne jellemezni, akkor azt mondanám, hogy ősrobbanás. Korn: ezen a napon senki sem akart lemaradni a Heaven Shall Burn után a színpadi látványról. Az amerikai srácok olyan fényeket hoztak a színpadra, hogy szerintem a NASA látta őket a világűrből. Ilyet még nem láttam. hangerőben is felvették a versenyt az előtte lévő csapatokkal, sőt simán túlnyomták őket. Jó volt végre jó formában látni őket, a régi szép időket idézte fel bennem. Szépen pörgött, húzott a banda és hál istennek kinőtték ezt a dubsteppes izét is, igazi nu metált nyomtak szinte végig. kifejezetten jó volt látni, ahogy a tömeget megmozgatják és jó volt látni, hogy visszatértek a klasszikusokhoz. hatalmas bulit kaptunk tőlük. Köszi! Cantus Buranus: Corvus Corax nagy showja. Önmagában is nagy esemény egy Corvus Corax koncert, de ez ilyen különleges alkalom, mintha egy grandiózus színházban csöppenne az ember, sőt ha lehet fokozni, akkor egy operába. Ezt igazából csak szóképekkel lehet leírni, mert annyira lenyűgöző, hogy nincsenek rá szavak. A csapat hol középkori, hol sámános zenéje önmagában sem semmi, de itt ráfejelnek egy hatalmasat az operai magasságokba szárnyaló kórusokkal, illetve látványos hangszerek armadájával. Ahogy aztán ezek a dolgok együtt működnek, az maga a csoda. A színpadi megjelenés, a jelmezek, koreográfiák, ahogy együtt mozognak a szereplők a régi idők nagyköltségvetésű filmjei jutnak eszembe. Minden csillogó és fennkölt. Az ő zenei világuknak olyan atmoszférája van, ami egyből rabul ejti az erre fogékonyakat. Egyszóval lenyűgöző. Haggard: Az éjszaka reneszánsz varázslói. különleges zenekar, akiket sajnos nagyon ritkán lát az ember. Nem tudom más hogy van vele, ők nekem olyanok, mint az igazi barátok. Rég láttam őket, de mikor találkozunk, akkor olyan, mintha ott folytatnánk, mint ahol legutóbb abbahagytuk. Az ő koncertjük is ilyen, egyből mintha csak 2 perce mentek volna le a színpadról és a show megy tovább. Belecsapnak a húrokba és az ember megint ebben az egyedi középkori zenei gyökerekkel megtámogatott metál világban van, mintha el sem telt volna legalább 2 év. Sok tagcsere volt nálunk ez idő alatt, de a lényeg a zene, és ez a formáció is tökéletesen hozza az éteri szárnyalásokat, a dühös metál részeket, és az énekesnők bársonyos hangait. A főnök pedig olyan, mintha sosem öregedne, ugyanolyan elánnal folytatja a hörgéseit, suttogásait. A komolyzenei szekció pedig metálos részeknél ugyanúgy beindul, mint az igazi metálzenészek. A publikum pedig az első pillanattól kezdve tombol, élvezi a bulit. Igazi kuriózumok ők egy csodálatosan egyedi zenei világgal. Egyszerre gyönyörű, éteri és vad. Egy varázsvilágba repíti az embert. Ezzel a műsorral ért véget számunkra a 20. Summer Breeze fesztivál. Jövőre biztos, hogy találkozunk újra!