A magyar pagan black metal terén alkotó Teurgia legutóbbi, ragyogó albuma, a Memento nemcsak zenei és üzeneti értéke miatt fontos, hanem hányattatott sorsa is megnyilvánul nevében. Ugyanis mit tegyen egy zenekar, ha eltűnik a kiadó és nem reagál? Közzéteszi ezt a nagyon is vásárlásra érdemes albumot a világhálón, ami ugyanakkor van annyira minőségi, hogy hónapokon keresztül, csaknem naponta hallgattam, egyéb ügyeim intézése közben, míg végre elkészülhetett ez az ismertető.

A szükségmegoldással 2014-ben közzétett "ősi emlékek mementója" egyrészt valóban a kereszténység előtti magyarság történelmének, kultúrájának felelevenítése a black metal eszközeivel, másrészt a 21. század metalzenéjének szakmai lenyomata. Adva van 10 nagyon alaposan kidolgozott, jól hallhatóan lelkes tehetséggel megírt tétel, kifinomult stúdiómunka keretei között rögzítve. Az első látnivaló (lásd feljebb), ami megragadta a szememet a csapat által küldött promomappában, a szívfájdítóan gyönyörű csodaszarvasos borító. A központi elem egy érdekes szögben ábrázolt napfogyatkozás: a Hold úgy van behelyezve a Nap és a szemlélő közé, hogy karimájából klasszul kialakított sávot körben látni engedi. A két égitest a csodaszarvas szarvai között lebeg, a mondabeli állat teste mintha egy élő ablak lenne a csillagos, ködös égboltra. Mintha a Tejút (pogány magyar kifejezéssel: Hadak Útja) lenne, bár erre nem mernék megesküdni. Percekig el tudom nézegetni. Tényleg kár, hogy szilárd cd-borítóként nem tarthatjuk kezünkben. Így legfeljebb monitor-háttérképként menthetjük el. Az egész album egyszerre hordoz szomorúságot és végtelen lelkesedést. Ez a kettősség olyan érzelmi viharokat képes előidézni a hallgatóban, ami innentől kezdve önmagától generálja az újabb és újabb lejátszást. Érdekes, hogy mennyire találó kifejezés a "Memento" (latinul: emlékezz/emlékezzetek) a teljes anyag kvintesszenciájának megfogalmazására, mivel egyszerre gyászos, szomorú, veszteségről, letűnt korról regél, másrészt életben tartja az emléket, mint információt és mint szeretetalapú érzelmi hozzáállást. A magyarban a mementó inkább "emlékeztető" jelentéssel tudatosul, itt pedig nemcsak regéket "hallunk", hanem olyan bátor, harcos, törekvő, fair hozzáállást, amire a jelen kor Európájában és Magyarországában bizony óriási szükségünk van. Ami a pogány black metal hangzás megvalósulását illeti, a fő motívum összhangban áll a borítóképpel. Nem egy lepusztult, szikár, porladt csontú necrosound, hanem - megkockáztatom a kifejezést - a pompa felvonulása, dobra-basszusra-gitárra-black vokálra. A gitár nemcsak reszel, hanem dallamokat reszel. Azt hiszem, a vonzalom kialakításához inkább erre van szükség, mivel itt nem világundor, életellenesség, mizantrópia honol, hanem hangsúlyos cél a nemes szeretet kialakítása a fő témához. Finom pengetések, érzékeny behangolás, a megfelelő helyeken ügyesen kiemelt basszus, jól hallható dobtémák. A vokál persze durva, jó ráspolyos black kárálás, amit néha hörgés, olykor kiáltás színesít. Szeretem hallgatni azt, ahogyan ezt a negatív, dekadens műfajt, a black metalt egy végtelenül pozitív irányba állítják és jó energiák áramlanak a fülhallgatóban. Nálam a hangzás egyik szubjektív fokmérője az, hogy mennyire érvényesül az összhatásban a basszus. Ezt a személyes ízlésemet, mondhatni rigolyámat egyelőre sikeresen tartom kordában, elvégre vannak zenék/bandák/albumok/dalok, ahol a teljes alkotásban, mint termékben a basszusnak szándékoltan nincs nagy szerepe. Főleg, hogy black metalban a basszus gyakran ugyanazt a ritmust és hasonló dallamot jár be, mint a gitár. Viszont az olyan feketefém csapatoknál, mint a Turulvér és a Teurgia, a basszusgitár külön hangszernek számít, amit élvezet úgy hallgatni, hogy kifejezetten rá koncentrálunk. Szeretem azt, amikor egy-egy kitartott gitárhang alatt lefut egy szépen kialakított basszuskör. Molnár János "Moles" is ezt a fajta melodikus basszust csinálja. Főleg a Revival-t szerettem így hallgatni. Néhány dalban (When I look..., Scourge..., At the crack...) olyan szépen ki van hangsúlyozva a basszus pár helyen, hogy gyakorlatilag az viszi a fő motívumot és a gitár pedig aláfest. Ami a dobokat illeti, respekt Pőcz Balázsnak. A basszushoz hasonlóan jól el tud vinni a dobjáték maga, és nem tévelyeg a biztonsági játszmás alapritmusok és a csépelések között. Néhol picit koszosnak hallom, de ez minimális, mivel a korábban említett "pompa" az útmutató. A cinek néha lehetnének kevésbé sűrűek, mert olykor pont olyan helyeken modósik össze, ahol nem éreztem szükségét. A lassabb daloknál a méltóságteljes ritmusokhoz jó érzékkel vegyít díszítőelemeket és a gyorsabb témák pedig rohadtul élvezetesek. Szinte látom magamat a koncert első sorában öklömet rázni a többi blackerrel! A dobra vonatkoztatva nekem a 8. dal volt a legtanulságosabb, hogyan lehet egy lassabb, komor dalból szépen felépíteni egy olyan ritmusrendszert és tételt, ahol a zenei öldöklés örömteli csúcspont, pontosabban fennsík. Tehát nem áll meg pillanatnyi kiteljesedésben, hanem folyamatosan magas szinten tart. Meg kell említenem egy apró elírást: a nyolcadik tétel a Soundcloud-on és a Bandcamp-en is "For Dead Brothers" címmel van feltüntetve, a promoanyagban viszont "A Hódítás / Reborn from hunger to Revenge" címmel van ellátva. A zene azonos, csak a cím más. Azt hiszem, ez csak egy példa volt arra, amikor össze lett keverve egy előzetes munkacím és egy végleges. A gitárt Somogyi Ádám kezeli, jó aránnyal helyezve melódiákat is a riffekbe. Nincsen unalmas dal. Azt hiszem, az egyik dolog, amit a gitárosoknak meg kell tanulniuk, hogy nemcsak jól kell lefogni hangokat, de ki kell fejleszteni (sőt, folyamatosan fejleszteni kell) azt az empátiát, aminek útján a gitárjátékkal erős szenvedélyeket keltő dallamokat, riffeket, nagy betűs IZGALMAT lehet kelteni a hallgatóban. A jó zenész a közönségnek zenél, azaz folyamatosan érdeklődést generál, nemcsak középutas zeneelméleti alapvetéseket fog le a hangszerén. Egy dal lejátszása nem azt jelenti, hogy "oké, vége" hanem azt, hogy "ugye akarjátok a következőt." Különösen a Scourge Of God és az At The Crack Of Dawn dalokban mutatkozik meg az intenzitás. Utóbbi egy harmonikusan komplex dal, benne egy fültépő, de nem túlkomplikált thrashes szólóval. A mikrofonnál Lédeczi Zsoltot halljuk, akinek neve már több csapatból ismerős lehet, pl. Mörbid Carnage-ből. Rendkívül széles skálán mozgó extrém vokalistáról van szó, legyen szó a thrash metalos Mörbidről, vagy goregrind-ról (Paeditrician), de akár death metal-ról (Effrontery, Limb For A Limb, Ignotus Enthropya). Klassz károgások, jól kiválasztott és kitartott hangok, néha mély hörgések, kiáltások. Sikolyok nincsenek, de nem is hiányoznak. A dalszövegek 2 kivétellel angolul vannak, pont a kezdő és a záró dal képezik a kivételeket. A nyitó Memento ugyanis egy hangulatos, instrumentális tétel, semmi ének, a 10. nóta pedig a Fields Of Blood, ami a With True Faith albumról újrahasznosított Vérmezők dal. Némileg átgyúrták zeneileg, plusz más az énekes. Nem jobb, nem rosszabb, egyszerűen csak más. Mondjuk az eredeti verzió eleve zseniális, plusz az előző énekes, Czirják Csaba magas fekvésű sikolyait Lédeczi Zsolt nyilván nem tudja túlszárnyalni, mivel neki egyszerűen más torka van. Érdekes és értékelendő a promóanyagban küldött dalszövegek kétnyelvű leírása is. A Memento - mint említettem - instrumentális. A Revival/Feltámadás az ősmagyar mondák felelevenítését fogalmazza meg, a Scourge Of God/Isten Ostora Attila hódításaira és a hun-magyar folytonosságra utal. A When I Look Up To The Stars egy merengés azokról az időkről, amikor I. "Szent" (az idézőjel szándékos) István hatalomátvétele után megindult a táltosok iránti irtóhadjárat. Ez a versszak különösen tetszik, magyarul olvasható, de nem hangzik el: "Most gondolj rájuk te védtelen bárány, Hogy igazságotok csak féktelen járvány, Mit feltámasztott e könyörtelen kor, A kárhozatban eggyé válik ember s por." A "Vata - Rise of the last hungarian pagan warrior" dal az 1046-os ún. pogányfelkelés vezérének állít emléket, aki az Orseolo Péter által irányított, a külföldi érdekeknek alárendelt magyarságot próbálta politikailag elfogadható, méltóságteli pozícióra emelni. Az "At the crack of dawn" valaki bolyongásáról szól, gyászról, halálvágyról. Benne természetképek, egység az univerzummal - fennkölt nóta. Az egyik ok, amiért szeretem a black metalt, hogy úgy tudja megjeleníteni a természeti iránti végtelen tiszteletet, hogy ez a magas technológiai igényű zene közben nem válik önnön cáfolatává. "The Golden Deer:" a csodaszarvas üldözésének mondabeli jelenete. Vágtázó, izgatott dal, a vadászat élménye - beteljesülés nélkül, mivel itt nem az a cél. Bár a dalszövegben izgalmas és számomra új elemként jelent meg, hogy a csodaszarvas szőre aranyló, de azért a "horpaszán kettős kereszt" említését megmosolyogtam. Nem érzem azt, hogy ebbe a remek dalba ilyen patetikus kép kell. Rendben, hagyjuk ezt a szövegrészt a szerzői szabadság körében. A korábban említett "For Dead Brothers" szintén Attila hódító hadjáratára utal, a dal egyik sora is ez: "Save us Lord from the arrows of Huns." Viharos, koncertre való csatadal. Azért nekem mégis ez a sor tetszik belőle a leginkább: "Strength, Honour, Kudos, Blood!" azaz "Erő, Becsület, Dicsőség, Vér!" Viszket az ember marka ettől a daltól, jó értelemben. Ancient Orison/Ősi Fohász: egy black metalba oltott, kortalan, de kultúradús fohászkodás, szépen felépített szövegívvel. A mondanivaló 2 sorban található: "Old God, bring us the light, Path of war, open tonight!" Ebben a dalban is van természetkép, transzcendens képek, táltos. Hitelesebbnek is érzem, amikor a kereszténység előtti magyar vallás hordozóit táltosnak és nem sámánként említik. Bár a fogalomkör hasonló, a lefedett tevékenység szintén, de egyszerűen a táltos olyan jellegzetesen magyar kifejezés, hogy érdemesebb ezt használni, amikor róluk van szó. Szerintem. Az Ancient Orison központi üzenete pedig egybevág minden vallás általános kérésével: történjen jó, éljünk túl, erősödjünk, legyünk sikeresek, tartsunk össze. A Fields Of Blood zárótétel, mint korábban hivatkoztam rá, a Vérmezők dal átdolgozása. Ezt az új változatot is megközelítőleg annyiszor meghallgattam, mint a With True Faith albumon levő eredetit. A két különböző énekes orgánuma nagyon eltér egymástól. Ha külön-külön hallgatom meg a két verziót, akkor a Vérmezők jobban tetszik, mivel Czirják Csaba drámai érzékenységű szavalása és eszelős sikolyai jobban ütnek, viszont amikor a teljes Memento-albumot hallgatom, annak a végén jobb lezárásnak érzem a Lédeczi-féle lezárást. A gitárhangolás is eltér, de nem rosszabb és nem jobb. A korábbi Mosdósi Szilárd-féle katarzis is teljes és a mostani Somogyi Ádám-játék is fantasztikus. Nem érzem azt, hogy bármi mértékben lekörözés lett volna a cél, egyszerűen egy remek nóta más arca lett megmutatva. Végül egy barátságos zárszó. 2015-öt írunk. 2014-ben lett kényszermegoldással közzé téve az album. Én 2013 decemberében vettem fel a kapcsolatot a csapattal és az elmúlt 2 év külföldi munkái, egyéb egymásra halmozódó ügyei tették szinte lehetetlenné (és emiatt részben elfeledetté) ennek a kritikának az elkészítését. Viszont végre megírhattam és végtelen büszkeséggel kalapálom ezt a tekintélyes méretű szöveget, mert egy tekintélyt parancsoló, erőt sugárzó magyar pogány black metal albumot rakott össze 4 kivételes tehetségű zenész. Ezzel az albummal pedig gazdagabb lesz mindenki, aki hallgatja. Ez az album kitartásra, büszkeségre, küzdeni akarásra, bizalomra nevel, erre pedig nagy szükségünk van mindig, de főleg így, 2015 végén. A méltó 2016-ért, az élő jövőért és az ősi emlékekért. When I look up to the stars: Itt meghallgathatjátok, megvehetitek az albumot, írhattok a bandának: teurgiaband.bandcamp.com/